
Megházasodott Banderas: Gyermekkori szerelmével végre beteljesedett románcuk
Spanyolországban mondta ki a boldogító igent.
Kapcsolatuk kezdetéről elmesélték, hogy egy kétórás beszélgetéssel indult minden, amely olyan volt, mintha mindig is ismerték volna egymást. Most Rómában, a Sixtus-kápolnában tett egymásnak fogadalmat Joshi Bharat és Kiss Virág.
„Mi nagyon komolyan gondoljuk, hogy összetartozunk… úgy gondoltuk, hogy ha már Rómába megyünk, annál szentebb hely kevés van. Ez egy születésnapi ajándék volt a barátomnak, a hetvenedik születésnapjára kapta. Elmentünk a Sixtus-kápolnába, a hatalmas tömeg közepén megálltunk, és ott tettünk egy fogadalmat” – mesélte a Mokkában Kiss Virág, Joshi Bharat élettársa.
Joshi Bharat elmesélte, hogy látták a pápát, „integettek egymásnak”, de ezúttal a Szent Péter-bazilika kimaradt, mert épp le volt zárva. Az egész napot ott töltötték a kápolnában és a múzeumban, utána pedig koccintottak egy bárban. Amúgy nem isznak alkoholt, mondta a színésznő, de ez egy különleges alkalom volt, úgyhogy kirendeltek két italt.
„Nekem nagyon természetes, hogy összetartozunk. Ahogy Virág is szokta mondani, nem tudjuk elképzelni másképp az életet.”
Nem is kell tervezni, nekünk akkor teljes az élet, amikor együtt vagyunk. Aranyszál köt össze két embert.
„Nem egyeztettük a fogadalom szövegét, de egyformát mondtunk, mindent, ami belülről fakad” – mesélte a sorselemző.
Kiss Virágnak nem okozott gondot Joshi Bharat spirituális múltja: „Én is spirituális, hívő ember vagyok. Csak gazdagodtunk mind a ketten azzal, hogy más nézőpontot is megmutattunk egymásnak. Nekem ez teljesen természetes, sokat tanulok tőle.”
„Nőt lehet találni, férfit lehet találni, de a szerelem megtörténik. Amikor először láttuk egymást, az egy rádió stúdiójában történt, ő volt a vendégem” – emlékezett Joshi. Neki azonnal megtetszett Kiss Virág, ugyanilyen vonzódást érzett a színésznő is. Amikor vége lett a beszélgetésnek, Joshi Bharat megfogta a vendég kezét, és azt javasolta, hogy menjenek el kávézni.
Nagyon gördülékeny kétórás beszélgetés volt, mintha már ismerték volna egymást korábban, vélekedett Kiss Virág, akit Natalia Oreiro magyar hangjaként is ismernek az emberek. Mint mondta, valaki nemrég azt kommentelte, hogy ömlengős, túljátszott a boldogságuk, de a színésznő szerint teljesen természetes a kapcsolatuk, nem is szoktak vitatkozni. A páros idén a Kanári-szigetekre utazott együtt, ott az úszni nem tudó Joshi Bharat még az óceánba is bement a párja kedvéért. Az eljegyzés is megtörtént, az esküvő viszont még odébb van.
Spanyolországban mondta ki a boldogító igent.
Még mindig irigylésre méltó a megjelenése.
Különleges sztárvendég tart vele a jeles napon.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.