
Ázsia Expressz: Kabai Andris és Deák Rebeka ezt az alkut kötötte utazás előtt
Ázsia Expressz szerelmesei ebben állapodtak meg előre.
Mindenkit kiakasztott a fiatal fiú a Megasztárban.
Elindult a Megasztár, és ahogy az várható volt, olyanok is szerencsét próbáltak, akik nem éppen a tehetségükkel tűnnek ki a tömegből. Ilyen volt a 18 éves Gulya Levente is, aki hobbi szinten rappel, és még táncoslányokat is hozott magával a válogatóra – csak az a baj, hogy egy kellemetlen, bunkó attitűd is társult a produkcióhoz.
Alig lehetett érteni, amit Gulya Levente mond, és amikor ezt szóvá tették, negatív jelzővel illette az egyik zsűritagot, Tóth Gabit. Curtis volt az, aki rendet teremtett és rászólt a srácra, hogy álljon le, vegyen vissza és kezdje újra. Sajnos a megismerkedés második esélyével sem tudott élni a fiatal rapper, ugyanis továbbra is antipatikus volt, ráadásul olyan pocsékul rappelt, hogy szinte mindenki kinevette – de ez nem zavarta, hiszen saját magának tetszett a produkciója.
Miután elküldték őt, a váróteremben is balhézott, levette a pólóját és összetörte a berendezést, ráadásul még a riasztó is megszólalt miatta. Végül a biztonságiak vezették ki őt.

Ázsia Expressz szerelmesei ebben állapodtak meg előre.

Egyre közelebb kerülünk a választás napjához.

Az előadó sokáig nem fog tudni színpadra állni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.