
Bereczki Zoltán: A gyerekeken múlik a mi jövőnk is
Színész, énekes, rendező és zenei producer egy személyben. Bereczki Zoltán felesége, Bata Éva színésznő, akivel négy éve él boldog házasságban és akivel van egy közös kislányuk is, Flóra.
Bereczki Zoltán pályatársai is tisztában vannak azzal, hogy mennyire jellemzi őt a maximalizmus. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznie arról sem, hogy apaként a gyermekei is számítanak rá. Bár a színész óvja a magánéletét, most pár részletbe mégis betekintést engedett. Bereczki Zoltán felesége, Bata Éva színésznő, akivel négy éve él boldog házasságban és akivel van egy közös kislányuk is. Kiderült, ha csak teheti mesét olvas Flórának, mert úgy véli, ezzel fejleszti leginkább a kreativitását.

„Úgy vélem, a gyereknek a tévé csorbítja a fantáziáját, sőt, szerintem még a képregény is ennek a határán mozog, hiszen elvesz a gyerektől valami olyat, amit neki kéne megalkotni, kitalálni, létrehozni – mesélte Zoltán a Hot! magazinnak. – Mondok egy konkrét példát is, egyik reggel olvastam a gyereknek a Puffpudingot, és elrontottam a receptben egy dolgot. Valahogy, bebakiztam, de úgy voltam vele, hogy hát úgysem tudja, és mentem tovább. Erre Flóra oldalba bökött, és kérte, hogy menjél vissza szépen, apa, és olvasd el helyesen azt a receptet, mert ez bizony nem így van a mesében. Szóval, ilyenkor remek visszacsatolást kap az ember arról, hogy mennyire nagyon fontos az, hogy a gyerek ezeket az élményeket megkapja. Hiszek abban a világban, ahol az összes gyerek jó fej, mert csak így van esély arra, hogy az én öregkorom is jobban működik majd.”
A mai kor gyermekein múlik, hogy milyen világban élhetünk majd idősebb korunkban.

Bereczki Zoltán szerencsésnek érzi magát
Folyamatosan pörög, most is számtalan feladat fűződik a nevéhez. Ideje nagy részét jelen pillanatban A piros esernyő, és a hamarosan újra induló Csináljuk a fesztivált! műsor kötik le. A színész mégsem érzi úgy, hogy kiteljesedett volna a szakmaisága.
„Mindig izgalommal néztem a saját szakmámra, de valódi kiteljesedésről most sem beszélnék” – vallotta be a színész. „Még csak főiskolás voltam, amikor már bejártam a hangszeres próbákra, vagy megnéztem, hogyan történik egy bevilágítás, mert mindenből tanulni akartam. Szerencsésnek érzem magam, mert azzal foglalkozhatok, ami tulajdonképpen a hobbim” – árulta el Bereczki Zoltán a Hot! magazinnak.
Top hírek


Bódi Dóra megszenvedett terhességeivel, de elárulta: „Bármennyi gyerkőcöt megszülnék!”

Házasság első látásra Rebeka: "Sok mindenre gondoltam a műsor gyártása alatt, de erre nem"
Szívszorító vallomást tett a sikerműsor szereplője.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre