
Merész ötlettel állt elő Mihályfi Luca – felrobbant a kommentszekció
Luca videója láttán sokan nem tudtak neki nemet mondani.
Rohamtempóban készülnek a nagy napra a szerelmesek.
Curtis és kedvese Barnai Judit 5 éve alkotnak egy párt, és nem régiben meg is történt a lánykérés, melyre Judie igennel felelt. Curtis korábban elárult, hogy Judie húzta kis a mélységből, és ő az oka annak, hogy két lábra tudott állni. Így természetesen nem meglepő, hogy feltette a nagy kérdést.

A készülődést sosincs túlkorán elkezdeni, Judie is ebben a szellemben gondolkozik, hiszen már meg is mutatta a menyasszonyi ruháját, mégpedig az Instagramon.
Judie egy lélegzetelállító ruhát visel, melynek felsőrésze csipkés, amely szolidan takarja a felsőtestét, a ruha szoknyarésze pedig királynői hatást kelt a csinos sportolón.
„Házasodunk @curtis4ker
Nagyon köszönöm, ennek a csoda nőnek, hogy olyan esküvői ruhám lesz amit külön nekem készítenek a nagy napra, amilyet én álmodtam meg @leya_couture_weddingdress” - írta a bejegyzésében.
Judie és Curtis elárulta, hogy az esküvőre még idén sor kerül, valamint megemlítették, hogy milyen nevet fog viselni Judie az esküvőjük után.

Luca videója láttán sokan nem tudtak neki nemet mondani.

Évtizedes sérelmek törtek felszínre a Király testvéreknél.

Nem fukarkodott a műsorvezető!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.