
Ő a legdögösebb 60 feletti nő: Elizabeth Hurley mindenkit elkápráztatott
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
Lélegzetelállítóan gyönyörű volt a színésznő!
Törőcsik Franciska napjai továbbra sem telnek eseménytelenül. A színésznő csak a közelmúltban több sikerprodukcióban is szerepelt, mint például a Hogyan tudnék élni nélküled? című, Demjén Ferenc slágerein alapuló zenés vígjátékban – amelynek már készül a második része -,valamint a TV2 Hunyadi sorozatában. Franciska ezek után leforgatott egy új filmet is, a Magyar menyegzőt, amelyet a nézők már most tűkön ülve várnak.
Törőcsik Franciska nemrég New Yorkból adott hírt magáról, ahova nem akármilyen okból látogatott el.
Hétfőn New Yorkban is bemutattuk a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet! A stábot a film kreatív producerével, Goda Krisztával és Kriszta saját, valamint az én filmbéli kislányommal, Barta Veronikával képviselhettük. Hálásan köszönjük a meghívást!
- árulta el Instagramon a színésznő, ahol nemrégiben már az Italian Global Series Festivalról tett közzé felvételeket. Mint kiderült, a Hunyadi című sorozat mutatkozott be a fesztiválon.
Buongiorno a tutti! Szerda este Riccionéban, Capestrano atya hazájában mutatkozott be a HUNYADI. Az Italian Global Series Festival díszbemutatóján hatalmas tapssal fogadta a közönség színészeinket. A sorozat alkotói és művészei tovább viszik a missziót: hirdetik történelmi hősünk győzelmét és a déli harangszó örökségét. Viva il Corvo!
- írták meg a sorozat Instagram-oldalán.
Törőcsik Franciska maga is megosztott jó pár fotót az eseményről a saját közösségi oldalán: a színésznő valósággal beragyogta a vörös szőnyeget hosszú, rózsaszín ruhájában – a rajongók sem győztek dicsérni őt a kommentszekcióban, mennyire gyönyörű, nőies és elegáns volt, valamint gratuláltak a Hunyadi legújabb sikeréhez is.
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
A konditeremben is dúl köztük a szerelem.
Már nem az a cuki kisfiú, aki egykor volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.