
Nem vett fel melltartót a fehér trikó alá, sosem volt még ennyire dögös Eva Longoria
A Született feleségek sztárja a Jóbarátok Racheljének nyomdokaiba lépett.
Nem volt éppen egy ideális ügyfél...
Érdekes információ látott napvilágot a brit trónörökösről, Vilmos hercegről. Ugyan a királyi családban már évek óta a kisebbik fivér, Harry számít a fekete báránynak, most fény derült arra, hogy a walesi herceg sem éppen egy makulátlan jellem.
A walesi herceg 2001-ben iratkozott be a skóciai St. Andrews-i Egyetemre, ahol földrajzot tanult, miután váltott a művészettörténetről. Ekkor ismerte meg későbbi feleségét is, Katalint, aki szintén művészettörténetet tanult. Nemrég előállt annak a videókölcsönzőnek az egykori alkalmazottja, amely az egyetemüktől nem messze állt: elmondása szerint Vilmos rendszeres vásárló volt a náluk, de nem éppen az ideális fajtából.
A Zoe névre hallgató, egykori alkalmazott elárulta, Vilmos kedvenc és legtöbbet kikölcsönzött filmje a Hajó a vége című romantikus vígjáték volt, amelyet 2002-ben mutattak be. Hozzátette, a herceg igen gyakran megfordult náluk, de végül ki kellett tiltaniuk, mivel mindig későn vitte vissza a DVD-ket.
Rendszeresen kiszolgáltuk Vilmos herceget a St. Andrews-i videótékában, mielőtt minden digitálissá vált. A DVD-i mindig késve értek vissza, és a testőrei soha nem akarták kifizetni a bírságokat. Végül ki kellett tiltanunk Vilmos herceget, amíg nem fizetett, amit végül mindig megtett
– mesélte Zoe, a Daily Express beszámolója szerint.
A Született feleségek sztárja a Jóbarátok Racheljének nyomdokaiba lépett.
A sellők elbújhatnak a korábbi szépségkirálynőnk mögött.
„Nekem hiszel, vagy a saját szemednek?” – kérdezi Dobronyi Tamás.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre