Erre senki sem számított a házaspártól!
Karácsony a köbön! Ahhoz képest, mennyire sűrű évet tudhat maga mögött Ördög Nóri, a TV2 műsorvezetője idén sem akarta megtörni a 2018 óta élő családi hagyományukat (korábban többek közt Wolf Kati, Feke Pál, Kocsis Tibi, Takács Nikolas, Tóth Andi, Vastag Tamás, Tóth Vera és DR BRS mondott igent a házaspár felkérésére, a végeredmények ITT láthatók-hallhatók.). Így 2024-ben sem maradunk Nánásiék-féle karácsonyi dal nélkül! A házaspár ezúttal a szexi Sofit kérte fel énekelni, a dalhoz pedig nem egy, de rendhagyó módon mindjárt három videoklip is készült. Utóbbi egy izgalmas megmérettetés, a nézők és alkotók által által legtöbb szavazatot kapott klip készítője ugyanis egy csúcskategóriás mobillal lesz gazdagabb!
Apropó mobil: mindhárom klip készítője mobiltelefonnal forgatott, Sofi állt rendelkezésükre és persze Ördög Nóra, valamint Nánási Pál is szerepel a klipekben.
Ördög Nóri és Nánási Pali bevallotta, az eddig karácsonyi dalaik klipjét maguk készítették, s nem volt könnyű kiadni a kezükből ezt a feladatot.
„Van egy projektünk minden év végén, most már 2018 óta. Ez a hetedik év, hogy minden év végén elkészítjük a karácsonyi dalunkat, amihez nem csak egy dal készül, hanem egy videoklip is. Mindig mi készítettük, és ez egy nagyon kedves szerelemprojektünk volt.”
– mesélte Ördög Nóri, mire férje, Nánási Pál közbeszólt: „Ez egy intim dolog volt, pláne, hogy ugye a gyerekeink is benne voltak.”
A műsorvezető pedig hozzáteszi: „Ezt a kis munkát, hogy mi készítjük hozzá a klipet, ezt azért nem volt könnyű kiadni a kezünkből.”
Pali meg is jegyzi: „Ez, mint ahogy mondtam, egy intim dolog volt számunkra és mindig az aktuális családi történéseink köré rendeztük ezt valahogy, vagy egészen közel a szívünk mellől jött valahogy. Most megpróbáljuk ezt a dolgot igazán tehetséges fiatalok kezébe adni.”
Szavazni Ördög Nóra, Nánási Pál, valamint a Nánásiék Instagram-oldalán (ITT, ITT, illetve ITT) lehet a klipekre, a videók mellett közzétett szabályok szerint. A győztes klip kikerül Nánásiék YouTube-csatornájára is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre