A zsűri sem találta a szavakat.
Elképesztő izgalmakat tartogatott a Megasztár 4. élő adása, amelynek első felében még egy világhírű sztárvendéggel is kiegészült a zsűri: Desmond Child olyan világsztároknak írt dalokat, mint Bon Jovi, vagy éppen Ricky Martin. Így nem volt meglepő, hogy a versenyzők az est első felében az ő dalait adják elő.
Majd jött a második felvonás, amiben bizony egyeseknél már a mécses is eltört, Tóth Abigél például halott nagymamájának énekelte a második dalát, aki már hét éve a fentről figyeli őt. Majd elérkeztünk az este egyik legmegdöbbentőbb pillanatához, kiderült ugyanis, kik kerültek a veszélyzónába.
Ez a 3 név pedig nem volt más, mint Dávid Dénes, Bánsági Petronella és Tóth Abigél.
Ez még a zsűrit is ledöbbentette, Caramel így fogalmazott:
Nem számítottam erre. Nem találom a szavakat.
Majd jött az újabb hideg zuhany: a két név, akinek ma este véget ért a Megasztár versenye az nem volt más, mint Bánsági Petronella és Dénes Dávid.
Így tehát a jövő héten Orbán Rudolf, Balogh Rebeka Valéria, Gudics Máté és Tóth Abigél küzdhet meg egymással.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre