
Meghan Markle „megszervezett” házasságot kötött Harry herceggel
II. Erzsébet királynő már az elején gyanakodott.
Ijesztő jelenetek, mindenkit meglepett az énekesnő.
Ahogy az várható volt, Mariah Carey idén november elsején is bejelentette, hogy: Itt az idő! (It's Time!) Azaz eljött a karácsonyi időszak, bátran szólhat most már az All I Want For Christmas Is You című ünnepi slágere. Az amerikai énekesnő az évek során hagyományt csinált a november elsejei bejelentéséből, melyhez egyre kreatívabb videókat készített.
Míg az emlékezetes 2022-es videóban bosziként szobakerékpározott az énekesnő, a 2023-as videóban halloweeni figurák hajszárítóval olvasztották ki a jégbe zárt szupersztárt, addig a 2024-es kisfilmben az Addams Family nagyasszonyára, Morticiára emlékeztető külsővel jelent meg Mariah Carey. Az énekesnő kísértetes tangót lejt egy titokzatos hódolóval, majd kést dob felé, ám a penge nem a partnerbe, hanem a férfi feje melletti, falon lógó képbe fúródik. Az óra éjfélt üt, a naptár november elsejére vált, a kinyíló ruhásszekrény pedig egy mikulásöltözéket rejt: a fekete-fehér képsorok színesre váltanak, elhangzik az „It's Time!” varázsige és felcsendül az All I Want For Christmas Is You... A többit meg kell nézni!
sdfg
II. Erzsébet királynő már az elején gyanakodott.
Közösségi oldalán tájékoztatta rajongóit Czippán Anett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.