
Végre kiderült az igazság: Jennifer Lopez megtörte a csendet a válásával kapcsolatban
Az énekesnő végre hajlandó volt nyilatkozni a házasságáról.
Nem túlzás azt állítani, hogy már hónapok óta azzal foglalkozik a fél világ, hogy mi van Jennifer Lopez és Ben Affleck házasságával, hiszen már számos pletyka kering a válásukról, azonban a hivatalosan még egyik fél sem szólalt meg az ügyben.

Ez a szakítási hercehurca és a sztárpár szótlansága pedig lassan már az őrületbe kergeti a rajongóit, hiszen folyamatosan küldik az ellentétes jeleket: hol együtt jelennek meg egy családi eseményen, hol pedig a jegygyűrűjük nélkül kapják őket lencsevégre. Sőt, úgy tudni, hogy már el is készültek a válási papírok, csak még nem nyújtották be őket a bíróságra, valamint hogy a dollármilliókat érő családi otthonukat is árulják. Azonban sem Jennifer, sem Ben nem volt még hajlandó hivatalosan is nyilatkozni a kapcsolatuk jelenlegi állásáról.
Eddig.
Most ugyanis a TMZ egyik munkatársa Beverly Hills lett figyelmes Lopezre, megszólította és megkérdezte, mi a helyzet a válásukkal.
Abszolút semmi
– zárta rövidre a választ JLo, aki a mai napig hol hordja a gyűrűjét, hol nem. A hét elején például, amikor lányával, Emme-mel látták Beverly Hillsben, nem viselte – írja a life.hu.

Top hírek

Van rajta bugyi? Kigombolt nadrágban, mellét fogva fotózták a Dancing With The Stars bombázóját
Sosem volt még ennyire bevállalós Sebesi Daniella!

Újra együtt a Házasság első látásra őrületes párja! Itt látták meg őket
Sanya és Rita újra együtt mutatkoztak egy buliban.

„Ezennel megindítottuk a szezont” – Sáfrány Emese tűzpiros bikiniben csobbant
Az Ázsia Expressz győztese kihasználta a tavaszi jó időt.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre