Drámai bejelentést tett a börtönből szabadult Mandula Ádám: Nincs tovább, végleg befejezi

A botrányhős három hónapot töltött előzetesben, most igyekszik jó útra térni. Mandula Ádám búcsút intett régi életének.



Megosztás
Szerző: Doris
Létrehozva: 2024.07.26.
Mandula Ádám építőipar rapper botrányhős

Mandula Ádám még tavaly decemberben került összetűzésbe a rendőrséggel, ugyanis drog és alkohol hatása alatt felfegyverezve garázdaságot követett el. A történtek, azaz a budaörsi ámokfutás hatására akkori kedvese is szakított vele, és körülbelül három hónappal később szabadulhatott csak az előzetes letartóztatásból.

Mandula Ádám
Mandula Ádám drámai bejelentést tett – Fotó: Ripost

„M. Ádámmal szemben a Budaörsi Rendőrkapitányságon felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének, valamint kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt van folyamatban büntetőeljárás"

– írta válaszában a rendőrség még korábban.

Mandula Ádám végleg letette a mikrofont

Bár Ádámot korábban a Géczy Beától született fiától is eltiltották botrányos viselkedése miatt, ma, hónapokkal a szabadulása után már bátran találkozhat Medoxszal, és bizony minden szabadidejét vele tölti. Ennek ellenére nem sok dolgot lehetett tudni a börtönviselt rapperről, ugyanis minden fotóját törölte az Instagramról, ami vélhetően azt jelenti, hogy mindent új lappal szeretne kezdeni.

Egy gyors kérdezz-felelekben el is árulta jövőbeli terveit, és azt sem titkolta: végleg befejezi az éneklést és rappelni sem fog többé.

„Már egy hónapja végleg letettem a mikrofont, se időm, se kedvem zenélni. A Pillangó volt az utolsó dal, amit publikáltam, de a napokban azt is le fogom szedni” – jelentette ki határozottan Ádám, aki igyekszik megszabadulni a botrányhős stigmától, a zenélés helyett pedig egészen más területen képzeli el magát a jövőben.

Ez nem más, mint az építőipar!

Mandula Ádám
Mandula Ádám az építőiparban találta meg a számításait – Fotó: Instagram

Az új területen kihívást és életcélt találó Mandula azt is megsúgta a kérdezz-felelekben, hogy a létező összes szabadidejét a kisfiával, Medoxszal tölti, és igyekszik igazi mintaapa lenni.

„Amikor csak tudunk, együtt vagyunk. A munkán kívül a szabadidőmet szinte csak vele töltöm” – áradozott a fiatal férfi.

Mandula Ádám korábban a TEK-kel is összetűzésbe került

Az Éden Hotel egykori szereplője minden bizonnyal vágyik arra, hogy nyugalmasabb időszak köszöntsön rá, korábban ugyanis egyik botrányból keveredett a másikba. Mandulát még 2021-ben a Terrorelhárítási Központ emberei vették őrizetbe, mivel a férfi videóiban fegyver, illetve kábítószernek tűnő por látszik, amikről előszeretettel posztolt a közösségi médiában.

Ekkor 72 óráig őrizetbe vették, most pedig szabadlábon védekezik, viszont távoltartási végzés volt érvényben ellene Szegedi Fecsóék részéről. Az egykori luxusfeleség exférjének új kedvese Bea és Mandula Ádám régen egy párt alkottak, és közös gyermekük is van Medox személyében. Gyermeke apjáról megrázó dolgokat árult el a nő 3 évvel ezelőtt.

„Nem merem odaadni neki a kisfiunkat, mert olyan dolgokat művel nyilvánosan és az Instagramon is, hogy rettegek attól, hogy valami baja lesz a kisfiamnak. Legutóbb például élőben vágta szét a kezét, majd a vérével összekente az arcát és az asztalt, de szemmel láthatóan tudatmódosítók hatása alatt van. Sőt, egyszer még egy vascsővel is szétverte a kocsimat, és sajnos engem is többször bántalmazott” – nyilatkozta a lapnak Bea, szerencsére azonban azóta rendeződtek a dolgok

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás