"Ebből minden lesz, csak békülés nem" – Baukó Éva és Alekosz a bíróságon csaptak össze

Úgy tűnik, hogy évekig elhúzódhat Alekosz és Baukó Éva bírósági csatája.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.07.08.
bíróság Alekosz Baukó Éva

A Bors írt róla, hogy hétfőn kora délután az Érdi Járásbíróságon találkozott egymással a két botrányhős, Baukó Éva és Alekosz. Lehetőségük volt kibékülni, de ők nem éltek ezzel, így akár évekig is elhúzódhat a per, amit Alekosz azért indított Baukó Éva ellen, mert úgy gondolta, hogy egykori barátja megsértette a jó hírnevét azzal, hogy "bűncselekmények tömkelegével mosta össze a nevét".

Baukó Évának szerencsére csak enyhe tünetei vannak
Baukó Éva / Fotó:  Facebook

Baukó Éva nem izgult a tárgyalás előtt, mivel szerinte az igazság az ő oldalán áll, és azért osztott meg (Alekosz szerint) magántitoknak minősülő levelezést, mert szerinte a balhés híresség fiatalkorú lányoknak írogatott – Baukó Éva azt vallja, hogy ennek ki kell derülnie, mivel ez közérdek, az pedig felülírja az egyéni érdekeket.

Éva és az ügyvédje zárt tárgyalást preferál, én a teljes magyar sajtó nyilvánosságát akarom! Akarom, hogy bent legyenek, azt akarom, hogy mindenki lássa, amikor ez az aljas valótlanságokkal engem bűncselekményekbe belekeverő nő majd szembesítve lesz mindazzal, amit velem szemben az elmúlt egy évben csinált

– mondta a Borsnak Alekosz.

A botrányhős arról is beszélt a békülést nem hozó tárgyalás után, hogy nem lesz majd nyugta Baukó Évának:

Tűrtem, hallgattam, nem reagáltam semmire, amikor már a vezető tévék, a Rádió1 vezetői könyörögtek, hogy jelentsem fel, pereljem szét, én még akkor is hallgattam. Bíztam abban, hogy megáll, belátja, hogy nem helyes amit csinál. De nem , hogy leállt volna, még rákapcsolt... bűncselekmények tömkelegével mosta össze a nevemet. Eddig és ne tovább! Fölösleges volt a békítő tárgyalás, mert én már amikor ide jöttem, akkor tudtam, hogy ebből minden lesz, csak békülés nem. Azt is hozzáteszem, hogy nem ez volt az utolsó feljelentés, amit én vele szemben elindítok. Éva készüljön fel, hogy az elkövetkezendő évek Éva életében a bíróságokról fognak szólni.

 

Alekosz

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás