
Házasság első látásra: Bogi a Jóban rosszban sztárjával utazott nyaralni
Most feleannyit repült Bogi, mint amikor Gerivel ment a nászútra.
Alighogy megírtuk, a Házasság első látásra című reality-ből ismert Csabi elhagyta az országot, megtudtuk, hogy a műsor egy másik sztárja, Bogi is repülőre ült. Ám míg Csabinál csak annyit tudni, hogy nem egyedül kelt útra Ciprusra, Bogi ideig-óráig látható Insta-sztoriban tette ki, hogy úti célja Szicília, ráadásul a Jóban rosszban című szappanopera sztárjával együtt utazik...

Bogi ezúttal feleannyit repült, mint amikor Gerivel ment nászútra a Házasság első látásra című realityben Ibizára. (Palermo mindössze 2 óra légvonalban, szemben Ibizával, ahova jó 4 óra a repülőút.) S hogy ki a Jóban rosszban című sorozatból ismert sztár? Nos, Vágvölgyi Lilian színésznő, aki anno a teherbe esett Orsit alakította a TV2 egykori napi sorozatában. Úgy tudjuk, Bogi és Lilian jó barátok, akárcsak a most nyaralni indult társaság másik két tagja – mivel utóbbiak nem közszereplők, ezért takartuk ki az arcukat, illetve a közzétett nevüket az alábbi, Bogi által megosztott képen, mely a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren készült.

Úgy tűnik, a társaság jókor kelt útra: az Accuweather meteorológiai portál előrejelzése szerint ugyanis Budapesttel ellentétben Palermóban nem várható eső a következő napokban.
Top hírek


Britney Spears segítette Herceg Erika karrierjét: „Nem tudom, hogy ezt elmesélhetem-e kamerák előtt…”
Herceg Erika meghökkentő emléket idézett fel Britney-ről.

Miló Viki és a Házasság első látásra Danija összejöttek? Kármen exférje végre megszólalt a kapcsolatukról
A nézők már alig várták, hogy valamelyikük színt valljon.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre