Mint azt a Metropol megírta, Tóth Gabinak kellett megmentenie nővére hétvégi koncertjét, miután Tóth Verának elment a hangja. Gabi természetesen igent mondott testvére kérésére, miközben izgalmas kihívásként nem csak átszervezte a kislányával, Hanna-Rózával közös napját, de egy olyan estre is felkészült, melynek nem egy, kifejezetten nehéz dalát soha nem énekelte. Gabi nem csak megosztotta követőivel a történetet, de egy koncertrészlettel is kedveskedett az Instagram-oldalán. Talán az énekesnő maga sem gondolta, hogy olyan intenzív kommentcunami zúdul majd rá, mint ami ellepte az üzenőfalát.
Tóth Gabira mély víz várt, nehéz és általa korábban nem énekelt dalokat adott elő a testvére helyett, mivel Verának elment a hangja (Fotó: FULOP ILDIKO)
Volt, aki nevetős emoji kíséretében tette fel a történetben számára legizgalmasabb kérdést: „Hogy hívott téged, ha elment a hangja?”
„Ennél hülyébb kérdést ritkán olvasni” – reagált Tóth Gabi, szintén egy, a nevetéstől könnyező emoji kíséretében.
A többi hozzászólás azonban mindent visz. Ezekből idézünk.
„Na, ez tehetség, csodás hang és tisztelet... Valljuk be őszintén, nem sokan képesek a mai énekesfelhozatalban erre kis hazánkban. Jobbulást Veri, Gabi szeretünk!” – jelentette ki Gabi egyik rajongója.
„Ez jó kis csattanós válasz azoknak, akik az énekesi képességeidet vonják kétségbe. Nagyon profi előadás volt, fantasztikus énekléssel! Sajnálom, hogy nem láthattam.” – jegyezte meg egy másik hozzászóló.
„Nagyon nem értek egyet az életvitelével, de a tehetsége az kifogásolhatatlan! Óriási hang!” – írta elismerően egy kommentelő.
„Gabi, ezt megkönnyeztem! Fantasztikus énekesnő vagy!” – reagált valaki.
„Gabika! Gyönyörűen énekelsz! Köszönöm az élményt, felemelő volt!” – olvasható egy hálálkodó üzenetben.
„Ilyenkor nem érdekel, hogy nem értünk egyet sok dologban, nagyszerű énekesnő vagy és leszel mindig!” – vallott színt egy újabb hozzászóló.
„Sok mindent mondhattok erre a nőre, de nagyon-nagyon tud énekelni!” – vélekedett Gabi egyik követője.
„Ez nagyon klassz, hogy tesód hív és te meg mindent kiénekelsz, ahogy illik!” – lelkendezett egy rajongó.
„Köszönöm szépen, hogy beugrottál! Sajnálom, hogy nem tudtam menni, sajnos elment a hangom:(” – írta hozzászólásában Gabinak a nővére, Vera, választ adva a kérdésre, hogy vajon hogy hívta a húgát, amikor elment a hangja...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.