
Lehetetlenség máshova nézni: hatalmasat villantott Zimány Linda
A csinos modell fotója minden tekintet vonz.
Az uralkodónak sikerült meglepnie a tömegeket.
A brit uralkodó rákdiagnózisa óta először mutatkozott nagy nyilvánosság előtt. A londoni Szent György-kápolna előtt türelmesen várakozó tömeg gyűlt össze, hogy láthassa húsvét vasárnapi sétáján III. Károlyt. Ám ennél sokkal többet kaptak!
III.Károly kesztyű nélkül fogott kezet a jóakarók hosszú sorával, ami napnál világosabban mutatta, hogy egyre jobban van, ráadásul láthatóan élvezte, hogy visszatérhet népe közé. Még a néhai királynő sem vállalkozott ehhez hasonló ünnepi sétákra, a rutin mindig ugyanaz volt: csevegés a windsori dékánnal, integetés a várakozó tömegnek, majd vissza a kastélyba.
Nem számítottam kézfogásra. A Covid-járvány legkorábbi napjaiban III. Károly bevezette a «királyi Namaste»-t, a tenyereket összeszorítva, mintha imádkozna. Ez mégiscsak nemesebb, mint egy ökölpacsi
– fogalmazott Robert Hardman királyi életrajzíró, aki szerint apránként bővül az uralkodó kötelezettségeinek köre és mértéke.
A Szent György-kápolna gyülekezetét egyébként nem kényszerítették kordonok közé. A legtöbb rajongó a templomi hajóban tartózkodott, ahol egyébként sem jelenthettek veszélyt a királyra, aki a kórus mögött ült egy viszonylag elszigetelt helyen – adta hírül a Daily Mail.
A csinos modell fotója minden tekintet vonz.
A néhai Diana hercegnét idézte ez a szakértő szerint.
Vajon ki lehet ő?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.