
„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott
Az énekes sosem volt nagy nőcsábász, sőt még egyéjszakás kalandja sem volt. Peter Srámek elmondta, hogyan áll az udvarló hölgyekhez.
Peter Srámek közösségi-oldalán egy nem mindennapi kép látott napvilágot, ami igazán felbolygatta a kedélyeket az énekes körül. A Jimmy énekhangjaként sikereket arató szlovák származású művész körül még egyszer sem láthattunk ennyi nőt, mint most, sőt egészen régen láthattuk az énekest ilyen jó formában. Korábban beszámoltunk róla, hogy a Peter közel 10 kilót fogyott, azóta nemcsak úgy tűnik, hanem igazzá is vált, hogy sokkal jobban érzi magát a bőrében.

„Amióta lefogytam és jobban odafigyelek magamra, a külsőmre, azóta az önbizalmam az egekbe került. Szükségem volt erre, hogy azt érezhessem, hogy jól nézek ki, jó vagyok, sőt hogy egyáltalán tudjam, hogy képes vagyok egy ekkora változásra az életemben” – kezdte a Metropolnak a Király c. sorozatból Jimmy énekhangját adó énekes, akinek mindig is szerencséje volt a nőknél.

Peter Srámek nem panaszkodhat
Ugyan az énekes nem egy nagy nőcsábász, de nem is rejti véka alá a gondolatait a csajozásról. Számára a kapcsolat a minimum.
„Megmondom őszintén, hogy attól még, hogy nem raktam ki képet nőkről, nem azt jelenti, hogy nem foglalkoztam velük. Régebben is, sőt most is nagyon-nagyon sokan írnak rám és veszik fel velem a kapcsolatot” – jegyezte meg Srámek, aki azonban soha nem volt az egyéjszakás kalandok híve.
„Nekem mindig, ha voltak nők az életemben, akkor az mindig barátnő kategória volt. Sosem volt egyéjszakás kalandom, mert számomra nagyon fontosak az érzelmek. Fontos számomra a megismerés és a bizalom is. Én nem az-az első és utolsó találkozós pasi vagyok” – szögezte le Peter Srámek, aki bevallotta, számára az őszinteség a szeretetnyelv, aktuális kedvesét próbálja úgy kezelni, mintha egy hercegnő lenne.

Top hírek

Majd kiestek a keblei, aprócska ruhában domborított a szexi bombázó
Minden tekintet a dögös szőkeségre tapadt.

Vasvári Vivien: „Kiemelt meghívottként vehettünk részt az ünnepségen"

Tóth Gabi: ,,Soha nem volt ennyire fontos az összetartozás ereje"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre