
Elképesztő kalóriabombákkal jutalmazta magát Dávid Petra, miután 5 medált nyert a fitneszversenyen
Fagyival kezdett, majd jöttek a további kalóriabombák.
Újabb bakancslistás vágya valósult meg az Exatlon barna szépségének azzal, hogy Miamiba utazott. De arra a legmerészebb álmában sem gondolt, hogy milyen különleges találkozásban lesz része…
A sportreality karatebajnokának tavalyi éve a gyászról szólt. Halász Vivi imádott édesapja, akinek saját bevallása szerint mindent köszönhet, január elsején örökre lehunyta a szemét. Az Exatlon népszerű Bajnoka szülője halálos ágyánál megfogadta: továbbviszi örökségét. Ennek megfelelően vezeti tovább apukája karateiskoláját, edzi a tehetséges kicsiket és nagyokat, világbajnokot csinált testvéréből. Ő maga pedig lerakta a négydanos vizsgát, ráfért a pihenés.
A TV2 nagy sikerű sportrealityjének Bajnokcsapatai nagyon összetartóak. Hiába ment le két éve a műsor eddigi utolsó évada, azóta is tartják a kapcsolatot. Nem elégszenek meg azzal, hogy követik egymást a közösségi médiában, hanem gyakran találkoznak csak úgy, de a születésnapokat is általában együtt ünneplik. Ezekről a találkozókról csak Jósa Danny hiányzik gyakran, de az ő távolmaradása igazolt, hiszen Amerikában él. Az All Star évad férfi győztese persze igyekszik gyakran hazajönni, de annak is örül, ha valaki odakint meglátogatja.
Két éve nyáron Los Angelesben Szabó Francival tartottak Exatlon-találkozót, most pedig Halász Vivivel futottak össze Miamiban. Mert ahogy Danny mondja:
A Bajnokok a világ összes pontján Bajnokok, és összetartanak!
Mint ismert: Halász Vivi és a szintén exatlonos Kővári Viktor több mint két éve egy párt alkotnak. A Kihívó volt a legnagyobb támasza a Bajnok karatésnak a gyászidőszakban. Tavaly, amikor Tokióban jártak, egy gyönyörű helyen Viktor letérdelt szerelme elé és megkérte a kezét.
Fagyival kezdett, majd jöttek a további kalóriabombák.
„Az ima támogatásokért és a szimpátia üzenetekért hálásak vagyunk!”
Marad a médiában: aktívan részt vesz a TV2 Akadémia megújításában.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.