
Gyász: Tíz éve vesztette el Horváth Charlie a szeretett feleségét
Charlie felesége, Széles Katalin 2014 decemberében, súlyos betegség következtében hunyt el. A legendás énekes pár óra múlva már színpadon állt, és énekelt. Senki sem tudta, hogy milyen tragédiát él épp meg... Ennek idén lesz tíz éve, de az ikon még mindig képtelen beszélni arról a napról.
Charlie nem könnyű riportalany, a telefont nem szívesen veszi fel, ha mégis, akkor sem jobb a helyzet, mert ha meghallja a kérdéseket, ímmel-ámmal válaszol. Untatja az udvariaskodás, irtózik a pletykáktól, a zenét pedig csinálni szereti, nem beszélni róla. Ennek fényében remélni sem mertük, hogy előhozakodhatunk azzal a témával, hogy idén december 22-én lesz tíz éve, hogy elhunyt az élete legfontosabb szereplője, a felesége, Széles Katalin.

El sem tudom mondani, mit éreztem, amikor elvesztettem Katikát… Volt három keserves évem, amikor csak ültem otthon. Sehová nem jártam a fellépéseimen kívül… Nekem ő volt a minden, a barátom, a szerelmem, a szeretőm és a biztos háttér
– nyilatkozta Charlie korábban a Ripostnak, a felesége elvesztésével kapcsolatban.
Sosem dolgozta fel
Sokan vallják, hogy a gyász, a szerettünk elvesztése kapcsán érzett végtelen szomorúság és fájdalom idővel enyhül, megtanulunk együtt élni vele. De nincs mindenki így ezzel, köztük Charlie sem, aki a mai napig végtelen szomorúságot érez, ha eszébe jut Kati. A zenész egyébként korábban azt nyilatkozta, hogy ha a tragédia idején nincs mellette a közös fiuk, Ákos, talán ma már ő sem lenne köztünk...
„Amikor meghalt, egy részem vele ment. Mai napig beszélgetek vele, minden héten kimegyek hozzá a temetőbe. Másfél évig volt nagyon nehéz, de Ákos fiam végig mellettem volt, ő segített feldolgozni a gyászt” – mondta Charlie a Ripostnak, 2017-ben.

Idén 10 éve
Széles Katalin képzőművész halálának december 22-én lesz az évfordulója. Hogy azon a napon Charlie épp megint színpadon lesz vagy sem, még nem tudni. Az azonban bizonyos, hogy a kivételes hangú zenész fejében kavarognak majd a gondolatok. Előjön a sok emlék, érzések, szavak és illatok, minden, ami a boldogságát jelentő nő után maradt.
Amikor azt kérdeztük Charlie-tól, hogy felkészült-e, a kerek évfordulóra, csak annyit felelt:
Erre nem lehet felkészülni. Erről nem lehet beszélni. Hiányzik. Mindennap hiányzik. És ez nem lesz jobb, hiába telik az idő.
Top hírek


A Nagy Duett: íme a 3. adás legemlékezetesebb pillanatai - Galéria
Felidézzük ezzel a galériával A Nagy Duett 3. adását.

Till Attila keményen beszólt Horváth Tominak a Nagy Duettben
Horváth Tomit sem kellett félteni a beszólás miatt
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre