
Ördög Nóra egy időre hátat fordított mindennek – közösségi oldalán számolt be az elmúlt napokról
Maga mögött hagyta a mindennapi hajtást.
Azt nem tudni, hogy pontosan milyen betegséggel küzd. Az utóbbi időben csak negatív híreket hallani róla.
Kritikus állapotban került kórházba a Reszkessetek betörők! sztárja, a 47 éves Devin Ratray – erősítette meg a hírt egy családtagja a TMZ-nek. A színész, aki a filmben Kevin bátyját, Buzz McCallistert alakította, legutóbb családon belüli erőszakkal kapcsolatos vádak miatt került be a hírekbe.
Az értesülések szerint a színész már elhagyhatta a New York-i kórházat, otthonában kezelik, az előírásoknak megfelelően pihennie kell. Azt nem tudni, hogy pontosan milyen betegséggel került kórházba a színész, ahogy azt sem, hogy mióta lehetnek egészségügyi problémái.
Devin Ratray-nek lett volna egy tárgyalása, amiért 2021-ben bántalmazta és halálosan megfenyegette barátnőjét, de az állapota miatt ezt elhalasztották. Nem ez az egyetlen botrányos ügye, 2022-ben egy ismerőse azzal vádolta meg, hogy elkábította és megerőszakolta őt még 2017-ben, amivel kapcsolatban a színész tagadta a vádakat.
Maga mögött hagyta a mindennapi hajtást.
Ezúttal sem szégyenlősködött a szexi sztár!
Egymás után váltja valóra bakancslistás álmait.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.