Kamerák előtt alázta meg Baby Gabi az énekest: ezt senki nem hagyta szó nélkül





Bebe gyakorlatilag mindent és bármit befal, amit elé tesznek. Sőt, azt is, amit más elé...



Megosztás
Szerző: Buster
Létrehozva: 2023.05.17.
hal a tortán SuperTV2 Bebe

Csak azért nem tátott szájjal figyeljük Bebe falási tudományát, mert félünk, hogy közben berepül a sült galamb. Elég csak nézni, mit művel  nap nap után a Hal a tortán forgatásán és önkéntelenül is dobáljuk befelé az emésztést segítő gyógyszereket. Az énekes olyan elánnal és mennyiségben falatozik, hogy az már az asztaltársaságának is feltűnt. Baby Gabi, Halastyák Fanni, Gyembár Csekka és Bély Barna már gúnynevet is aggattak rá. Bebe lett a brigád konyhamalaca és meglepő módon titulusát büszkén visel.  

Bebe levegővétel nélkül képes enni Fotó: Super TV2

Bebe, gyakorlatilag az első közös este elkezdett eszegetni és szerdáig nem is hagyott fel a folyamatos rágással, nyeléssel, emésztéssel. Eddig elpusztított egy kisebb élelmiszerbanknak is becsületére váló mennyiséget és a hétnek még koránt sincs vége. A Super TV2-n futó gasztroreality szerdai adásában Halastyák „Nemazalány” Fanni látja vendégül a csapatot és – ahogy majd a nézők is láthatják – az énekes percekkel az megérkezés után azonnal nekiesik a menüsornak. 

„Én szedek közben, mert a babának táplálkoznia kell. A jégkrémet jobban szeretem, mint a tojáskrémet, ezért többé-kevésbé megettem az összes körözöttet” – mondta az előétel elfogyasztása után Bebe. Ekkorra persze már a többiek is rájöttek, hogy akkor van békesség, ha az énekest folyamatosan etetik. 

Nézd már meg mit csinál, hát megőrül, hogy kapjon még egyet

– hívta fel a figyelmet Baby Gabi az asztalfőn kutyaként pitiző énekesre, aki mindent, de tényleg mindent bevetett, hogy valaki adjon neki még egy szelet kenyeret. Ki az aki egyfolytában eszik és nem tudja abbahagyni? Hát persze, hogy a Bebe!” – jegyezte meg a jelenet után az énekesnő.

Bebe kétszer is tele pakolta a tányérját Fotó: Super TV2

Bebe a második fogással gyakorlatilag rekordsebességgel végzett. Mire a többi vendég felocsúdott, ő már üres tányérral és nagy léptekkel célba vette a konyhát, némi repeta reményében, majd sikeresen ki is  szolgálta magát.

Én nem bírok itt várni senkire! Nézzetek már oda! Bocsi, hogy így otthon érzem magam, de hát...

– mentegetőzött Fanninak az énekes, miközben Baby Gabi az ebédlőben osztotta meg észrevételeit Csekkával és Barnával. „Az hagyján, hogy olyan, mint egy porszívó, de egyben egy feneketlen kút is!” – jegyezte meg az énekesnő.

Mire a csapat a desszerthez ért, meg is született Bebe új beceneve, amit egyébként ő maga adott magának. „Fanni figyelj! Szerintem Bebének hozd ki a tálat, nekünk pedig egyet-egyet! Tudod, úgyis az összeset ő fogja megenni, mert a Bebe mindig, mindent megeszik!” – szúrt oda ismét Gabi, mire az énekes kurtán megjegyezte:

Konyhamalac vagyok! És?

– zárta rövidre a témát, majd egy laza mozdulattal lenyúlta  a mellette ülő és láthatóan jóllakott Gyebnár Csekka adagját. 

 

Bebe egy óvatlan pillanatban lecsapott... Fotó: TV2

Hogy Bebe ezután hány ponttal jutalmazta  Fanni vacsoráját, az kiderül szerda este a Super TV2 képernyőjén. 

 

 

 

 

 

 





 





Ezeket olvastad már?
„Gyönyörű szép a kisfiad, rád hasonlít” – Puskás-Dallos Bogi friss anya-fia fotót posztolt

„Gyönyörű szép a kisfiad, rád hasonlít” – Puskás-Dallos Bogi friss anya-fia fotót posztolt

Kálloy Molnár Péter gyermekei kamaszkorba léptek: „Egyikük sem vágja ránk az ajtót!”

Kálloy Molnár Péter gyermekei kamaszkorba léptek: „Egyikük sem vágja ránk az ajtót!”

Jakupcsek Gabriella: „Igen, életem legnagyobb sikere”

Jakupcsek Gabriella: „Igen, életem legnagyobb sikere”

Felgyújtották Tilli Mariannt

Felgyújtották Tilli Mariannt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás