
Ezt neked is tudnod kell: Két szabállyal tartja fenn a házasságát a sztárpár
Már közös gyermeküket várják.
Büszke a testére és a nőiességére.
Őszintén vall közösségi oldalán az elmúlt időszak útkereséséről Horváth Gréta. Az Ázsia Expressz korábbi győztese saját bevallása szerint sokáig kergette a vágyait és álmait, amelyek azonban már évek óta nem tették boldoggá. Ezért elindult egy olyan úton, ahol sok önismereti tréning, mentorok, a családja és barátai segítségével folyamatosan szabadult meg a szorongásaitól.

Nem ismertem a határaim, nem is húztam meg soha. Ebből rengeteg belső dühöm, szorongásom, fojtós érzésem volt. Nem mondtam nemet soha semmire. Még akkor sem, ha belül tudtam, teljesen meg leszek vezetve vagy kihasználva
– árulta el az influenszer, hozzátéve, hogy azóta megtanult nemet mondani.
Arról is nyíltan beszél, hogy soha nem tudta megélni igazán a belső nőiességét, mert egyesek teljes mértékben pusztították ezt benne.
Örülök, hogy ebben a testben élhetek, és ezzel a tudatossággal, ami minden területen változást hozott
– fogalmazott, és rögtön meg is mutatta, milyen ez a test, amit már egyáltalán nem szégyell. Ez a felvétel a legutóbbi fotózáson készült róla, és büszkén osztotta meg az Instagramon követőivel.

Már közös gyermeküket várják.

Még egyszer utoljára láthattuk Kálloy Molnár Pétert.

Az énekesnő közösségi oldalán jelentkezett be.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.