
Dopeman végre kimondta: Azahriah százmilliókon ül és gyűlölködik
Dől a pénz Azahriah számlájára, így nem csoda, hogy már rég elszakadt a valóságtól – vélekedik Dopeman.
Az influenszer halálát ruhamárkájának Instagram-oldalán közölték.
Elhunyt Adriana „Drika” Thyssen brazil influenszer, aki drasztikus fogyásával vált híressé. Az átváltozását az interneten közvetítette, amivel hatalmas rajongótábort szerzett a közösségi médiában. Ezt pedig arra használta, hogy igyekezett másokat is egészséges életmódra ösztönözni.
Adriana holttestét vasárnap találták meg a lakásában. Hogy pontosan mi történt, azt egyelőre nem tudni, de unokatestvére azt mondta, hogy az influenszert közszereplőként zaklatták az utóbbi időben.
Erős volt, sokáig. Mindig a szerelmet kereste, de csak morzsákat kapott
– fogalmazott az unokatestvér.
A gyűlölködők már túl sokat tettek, ezért ebben a pillanatban mindenkitől együttérzést, megértést és empátiát kérek
– tette hozzá.
Adriana halálának a hírét ruhamárkájának Instagram-oldalán tették közzé. Azóta már a nyilvánosság kizárásával, egy privát temetésen végső búcsút is vettek tőle szülőföldjén, Araguariban – írja a The Sun.
Az influenszer – aki tinédzser kora óta küzdött a túlsúllyal – 1,7 millió Facebook-követővel büszkélkedhetett, és saját ruhamárkája is volt, aminek közel 76 ezer követője van az Instagramon.
Dől a pénz Azahriah számlájára, így nem csoda, hogy már rég elszakadt a valóságtól – vélekedik Dopeman.
Különleges élményeiről számolt be Sydney van den Bosch.
Ellenállhatatlan: Kiszel Tünde lányának fotója mindent visz.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.