
Balogh Tamásné a gyomorszűkítés után nehezen viseli a diétát: „Egy jó kis rántott húst betolnék”
A Séfek Séfe sztárja kénytelen karácsonykor is diétázni.
Megható utolsó szavai voltak a néhai uralkodónak fia volt feleségéhez.
Sára yorki hercegné egy interjúban mesélte el, milyen gyönyörű utolsó szavakkal búcsúzott el tőle II. Erzsébet tavaly szeptemberi halálakor.

II. Erzsébet fia, András yorki herceg 1986-ban vette feleségül Sárát, házasságuk azonban nem bizonyult túl tartósnak, ugyanis tíz évvel később már véget is ért. Ugyanakkor kapcsolatuk azóta is igen szoros, a nemrég mellrákkal diagnosztizált Sára például András herceg társaságában lábadozott, illetve annak ellenére, hogy már nem tartozik a brit királyi családhoz, mégis megtarthatta a rangját, a yorki hercegné címet.
Továbbá a családdal való jó kapcsolata is megmaradt, olyannyira, hogy a néhai királynővel egészen 2022. szeptember 8-án bekövetkezett haláláig bensőséges viszonyt ápolt. A most 63 éves Sára egy nemrég adott interjújában mások mellett elárulta, hogy milyen gyönyörű utolsó szavakkal búcsúzott tőle II. Erzsébet.
Az utolsó dolog, amit a királynő mondott nekem: Csak légy önmagad Sára!
– idézte fel Sarah Ferguson, majd hozzátette:
Ő látta. Mindig annyira bosszantotta, amikor megjátszottam magam és nem voltam önmagam
– idézte Sarah Ferguson szavait a New York Post.

A Séfek Séfe sztárja kénytelen karácsonykor is diétázni.

Kamerák rögzítették az egészségügyi vészhelyzetet.

Lánya születésnapjára osztott meg egy megható posztot Tóth Gabi.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.