Örömhír! Kislánya születése után oltár elé áll a TV2 felfedezettje





Szőcs Reni két éve vár erre a pillanatra: szeptember elején oltár elé áll szerelmével. Kislányuk is velük lesz a lagzin, a rokonok felváltva vigyáznak majd a bébire.



Megosztás
Szerző: mkb
Létrehozva: 2023.08.13.
Módosítva: 2023.08.13.
Szőcs Reni esküvő kislány

Szőcs Reni múlt héten állt először színpadra a kislánya születése óta. Mint mondta, feltöltődés volt számára a színpadon töltött idő, s bár kislánya még csak három hónapos, egy-egy fellépést szeretne már elvállalni. Egy nagyon fontos esemény is közeleg az életében: az esküvője!

„Szeptember elején lesz az esküvőnk!”

Persze most az anyaság az első a számára, lapunknak Reni elárult néhány részletet a közelgő esküvőről. 
Szeptember elején lesz az esküvőnk! A polgári esküvőnk már megvolt két évvel ezelőtt, viszont a Covid miatt az egyházi szertartás elmaradt. 

Eltökéltük, hogy a 2023-as évnél tovább már nem halogatjuk, akármi is legyen. Most pedig végre megtörténik!

Erdélyben tartjuk, hiszen ott él a családunk. A szertartás után igazi nagy erdélyi lagzi lesz, kétszáz fős vendégsereg, hajnalig tartó buli, nagy evés-ivás, zenekar. Természetesen a kislányunk, Amélia is ott lesz velünk, fenntartunk majd egy csendesebb szobát, ahová el tudok vonulni megetetni őt, és felváltva vigyáz majd rá néhány családtag.”

 

Az utolsó pillanatig várt

Bár a szervezés jól halad, az egyik legfontosabb kellék, a menyasszonyi ruha az utolsó pillanatban lesz meg, „Épp a napokban voltam ruhapróbán: idáig várni akartam, hogy meglássam, hogyan formálódik az alakom szülés után” – fogalmazott Reni, aki a közösségi oldalaira töltött képei alapján a szülés óta máris remek formában van.

 





 





Ezeket olvastad már?
Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Bagossy Norbi napokon belül visszatér a Parkba

Bagossy Norbi napokon belül visszatér a Parkba

Heti top 5: Gyász, Tóth Andi, Harry  és Meghan – Ezek voltak a legolvasottabb sztárhírek

Heti top 5: Gyász, Tóth Andi, Harry és Meghan – Ezek voltak a legolvasottabb sztárhírek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás