Károsodtak az idegek: így él balesete óta a magyar milliárdos





Polgár Árpád több mint szerencsésnek mondhatja magát, hiszen szinte teljesen felépült, pedig az orvosai abban sem voltak biztosak, hogy életben marad.



Megosztás
Szerző: Buster
Létrehozva: 2023.07.17.
Polgár Árpi ideg károsodás baleset

Az üzletember még februárban szenvedett súlyos balesetet amerikai otthonában. Megcsúszott a medence partján és olyan szerencsétlenül verte be a fejét, hogy gyakorlatilag azonnal eszméletét vesztette. Rohamnemtővel szállították kórházba, ahol feleségével közölték a lesújtó diagnózist. Polgár Árpád agya a koponyáján belül a homlokának ütközött és bevérzett. Orvosai szerint csekély esélye volt a túlélésre.

Polgár Árpád így is több mint szerencsésnek mondhatja magát Fotó: TV2

Kúrálom magam és fejlődök...”

Árpit persze nem olyan fából faragták, hogy feladja a harcot. Hosszas kórházi kezelés után felépült. Ugyanakkor az agyi trauma hatásai nem múltak el nyomtalanul. Az üzletember-influenszer most a Mokka riportjában mesélte el, mit tapasztal 5 hónappal a baleset után. „A baleset után három hónapig nem repülhettem és az orvosok azt mondták, hogy a gépen fejfájás jelentkezhet, de szerencsére ezt nem tapasztaltam. 

Ugyanakkor azt nem tudni, hogy vissza jön-e a szaglásom és az ízlelésem, vagy sem.

Bizonyos dolgok pedig nem jutnak eszembe, de kúrálom magam és fejlődöm...” – magyarázta Polgár Árpád, akinek sem a baleset, sem a hosszú felépülés nem ejtett csorbát a kalandvágyán. Feleségével, Polgár Tündével nemrég tértek haza a Közel-Keletről, ahol három hetet töltöttek. Persze ez az utazás is tartogatott számukra meglepetést. A házaspár nemes egyszerűséggel eltévedt a vége-hossza nincsen sivatagban.


Végig rossz irányba tartottunk”

Éltünk négy napot a sivatag közepén egy buborékban. A beduinok nélkül kimentünk egy kicsit túrázni. Egy ponton már arra kellett gondolnunk, hogy ennek szabad ég alatt való alvás lesz a vége, mert ránk esteledik és nem fogunk visszatalálni. Nagy nehezen felmásztunk egy sziklára, ahonnét nagyon messze látszott a tábor. Láttuk, hogy végig rossz irányba tartottunk” – számolt be kalandjukról a TV2 kamerájának Polgár Árpi, aki elárulta, hogy a nyár hátralévő részét itthon töltik, de aztán újra nyakukba veszik a világot és meg sem állnak a mesés Indiáig.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás