„Ne a mulatós műfajjal kezdjen” – Kis Grófo 11 éves kisfia már most igazi bulibáró





Itt a legütősebb bizonyíték arra, hogy az alma nem esett messze a fájától!



Megosztás
Szerző: Doris
Létrehozva: 2023.07.25.
Kis Grófo Bulibáró gyerek

Kis Grófo méltán érdemelte ki az „Ország Bulibáró” - ja címet, azt azonban kevesen tudják, hogy a háttérben máris felkészül: a trónörökös! Bár Kis Grófo nagyobbik fia – Lacika –  még csak 11 éves, máris bontogatja a szárnyait zenei téren. Annyira komolyan veszi az éneklést és a gitározást, hogy sokszor egész nap ki sem mozdul a szobájából, folyton-folyvást csak gyakorol.

Kis Grófo nagyon büszke a 11 éves fiára Fotó: Szabolcs László/Metropol

A büszke apuka szerint minden esélye megvan arra, hogy kövesse őt a pályán és később akár stadionokat is megtöltsön!

„Komolyan mondom, nagyon látom benne a zenei karrier lehetőségét. Sokszor magam is elcsodálkozom, én ugyanis nem játszom hangszeren, ő viszont remekül gitározik, amellett, hogy nagyon jó a hangja. Született tehetség, amit a tatájától örökölt. Az külön öröm számomra, hogy nekem semmit sem kell erőltetnem, sőt, terelgetnem sem kell, ő már kijelentette, hogy ez az egyik célja. Nagyon ambiciózus, ugyanakkor látom benne az alázatot is” – kezdte lelkesen Kis Grófo, aki nemrég áttette a székhelyét Szolnokról, a Budapesthez közeli: Biatorbágyra. 

A bulibáró azt is elárulta mit tanácsolt a fiának, már ami a zenélést illeti!

„Azt mondtam neki, ne a mulatós műfajjal kezdjen, először koncentráljon inkább a könnyűzenei karrierjére. Azzal ugyanis könnyebben el lehet érni az embereket. Később aztán persze elkalandozhat a mulatós irányába is, de ez teljes mértékben rá van bízva. Nemrég egyébként volt nálunk egy családi rendezvény, amire meghívtunk pár zenészt. A fiam spontán módon elkezdett gitározni, én pedig azt hittem, a profi zenészek közül pengeti valaki a húrokat. Nagyon büszke voltam” – árulta el az előadóművész a Metropolnak.

Rengeteget fogyott

Az énekes az év elején határozta el, hogy ledob magáról 12 kilót, mivel már nem érezte olyan jól magát a bőrében. Az életmódváltás szerencsére megtette a hatását, a bulibáró azokat a zakókat is lazán be tudja gombolni, amelyek pár hónapja még nem jöttek rá.

 

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás