Megint meg kell műteni, komolyabb operáció vár Körtvélyessy Zsoltra





A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló színművész kisebb panaszoktól eltekintve kitűnő egészségnek örvend. Tavaly októberben egy kisebb beavatkozást végeztek rajta, azonban most újabb egészségügyi problémák miatt fogják hamarosan operálni.



Megosztás
Szerző: Mona
Létrehozva: 2023.07.03.
Módosítva: 2023.07.03.
Körtvélyessy Zsoltra szívritmuszavar szűkület

Körtvélyessy Zsolt április 2-án töltötte be a 82. életévét. Egészsége azonban az utóbbi időben kissé megromlott. Múlt ősszel nyaki elzáródása miatt egy műtéten esett át, fölvágták az ereket és kitisztították, pár napot kellett kórházban töltenie. Tudta, hogy szívproblémája miatt vizsgálatok várnak rá, ám most kiderült, hogy ismét műteni kell.

Nagyjából rendben vagyok, de egy hónapon belül vár rám még egy komolyabb műtét. A combomból ablációs beavatkozás, ami annyit jelent, hogy a combomon keresztül bevezetnek egy katétert a szívem felé, azzal bombázzák szét a szűkületet, ami az elmúlt időszakban keletkezett.

Azt mondták az orvosok, ha ezen túl leszek, minden helyreáll, mert most mellé üt a szívem (bizonyos fajta szívritmuszavarok esetén lehetőség van a kóros ingerképző góc vagy ingervezető pálya katéteres hőkezeléssel való megszüntetésére, ezt nevezzük ablációnak – a szerk.)” – kezdte a Metropolnak Körtvélyessy Zsolt. Szerencsére különösebb panaszaim nincsenek, viszont annál inkább jellemző a fáradékonyság rám. Állítólag két napot vesz igénybe, egyik nap megcsinálják, azt az éjszakát bent kell töltenem a kórházban, másnap már hazamehetek, ha minden rendben lesz. Nyoma sem fog maradni, mert ez nem jár vágással, maximum egy kis heg fog rá emlékeztetni” – mesélte a színművész.

Körtvélyessy Zsolt
Tavaly októberben műtötték előzőleg nyaki elzáródás miatt – Fotó: Máté Krisztián

Párja mindenben támogatja

Körtvélyessy Zsolt nehéz éveket tudhat maga mögött. Ugyanabban az évben, amikor unokája született, koronavírus következtében elvesztette imádott feleségét, Egerszegi Juditot. Rá fél évre szintén a járvány ragadta el a testvérét. A sok keserűség után újra boldog, mint mondja, rá is fér a nehéz időszak után, melyről márciusban a Borsnak mesélt. Párja a mostani nehézségekben is mellette van, ha túl lesz a műtéten és teljesen felépül, szeretnének kettesben elutazni külföldre. Persze addig sem unatkozik, ha épp nem imádott unokájával van, akkor a barátait látogatja meg, amiből akad bőven.

„Voltam egy festőművész barátomnál lent Békéscsabán három napot, nagyon kellemes időtöltés volt. Tervezzük a párommal, hogy egy kis időre Prágába utazunk, reméljük, hogy oda is el tudok menni, mert kedvenc, közös időtöltésünk a városnézés és az utazás. Hogy mikor kerül rá sor, a pontos időpontot nem tudjuk, de az biztos, hogy megyünk. Természetesen az én kisunokámmal is igyekszem minél többet lenni, sokszor találkozunk, néha itt van nálunk, nagy szerelem az én részemről” – mesélte a büszke nagypapa.

Rengeteg munka vár rá a következő hónapokban – Fotó: Fehér Gábor

 

„Van dolgom bőven”

Egy igazi művésznél nincs megállás. Bár jelenleg némi egészségügyi problémába ütközött, a következő időszakban rengeteg munka vár rá.

Szeptember elején lesz a Margitszigeten egy színdarab, Az ég tartja a földet című musical, ebben is játszom, majd felújítjuk Szegeden az Elisabethet, a hó közepén, ott leszek hat napot.

Úgyhogy van dolgom bőven. Mivel Petőfi éve van, a Petőfi darabnak is hamarosan elindul a felújítása. Sajnos elég keveset játszottuk, így remélem, jó párszor láthatja a közeljövőben a közönség” – árulta el Körtvélyessy.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás