RETRO RÁDIÓ

Végre kiszakadhatott otthonról Young G és felesége





A rapper és szerelme nemrég még komolyan ágyhoz voltak kötve egy betegség miatt. Szerencsére azóta meggyógyultak és el is mentek kettesben randevúzni.



Megosztás
Szerző: Cs.G.
Létrehozva: 2023.04.28.
Young G feleség randevú gyógyulás

Young G és felesége, Norina nemrég napokon át küzdött a betegséggel, ami ágyhoz szegezte őket. A rappert egy hete még kellemetlen tünetek és borzalmas fájdalmak kínozták, míg Norinának mindene fájt
„Apa offon van, egész éjjel kijött belőle minden. Én offon vagyok, nekem a fél arcom borzalmasan fáj, nem bírom nyitva tartani a szemem és a torkom is kiszakad” – írta Norina az akkori bejegyzésében. A házaspárnak nagyon elkélt a segítség, mert kislányukról sem tudtak gondoskodni, szerencsére a nagymamára most is lehetett számítani.

Nagyon megviselte őket a másfél hét betegség Fotó: Szabolcs László

Gyógyulás után randevúra mentek

A hosszú betegség utáni gyógyulást Béci és Norina egy közös randevúval ünnepelte meg. Azt pedig nem titkolták el, hogy ismét a nagyszülők gondjaira bízták gyereküket és a rapper nagylányát. Így meg tudták látogatni a szomszédjukban levő mexikói éttermet, hogy egy kicsit kettesben lehessenek végre. Béciék több képet is megosztottak a kellemes közös időről, ami láthatóan jó hangulatban telt. 

1,5 hét betegség után végre ketten. Anyukám maradt a csajokkal, gondoltunk egyet és megnéztük a lakásunkhoz közel eső éttermet, amivel már régóta szemeztünk! Annyira, de annyira jól éreztük magunkat, és egyszerűen isteni volt minden, több konyhája van az étteremnek, mi Mexicot választottuk, de alig várjuk, hogy újra elmenjünk és megkóstoljuk a többi ország/nemzet ételeit

– írta bejegyzéséhez Norina.

 





 





Ezeket olvastad már?
Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

Körtvélyessy Zsolt: A nyáron lesz időm nyaralni, ami jó és rossz hír egyszerre

Körtvélyessy Zsolt: A nyáron lesz időm nyaralni, ami jó és rossz hír egyszerre

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás