Megható vallomás! Kisbabaként került évekre a nagyszülőkhöz Rost Andrea

Az operaénekesnőnek hányattatott gyermekkora volt. Ebből erőt merítve küzdötte végig életét a világsikerig.



Megosztás
Szerző: EVE
Létrehozva: 2023.04.21.
rost andrea anya opera

Gyerekkoráról mesélt Endrei Judit műsorában Rost Andrea, aki a világ összes csillogó nagyvárosában ünnepelt sztár, mégis Szegeden érzi magát otthon. Az Alföld illata, a magyar közeg mindig hazahúzta szívét, bármerre is járt. Az énekesnő édesanyja nagyon fiatalon vált szülővé, nem tudták ellátni a kisbabát, így sorsfordító döntésre jutottak

A gyermekkorom Kőbányán indult, de úgy adta az élet, hogy nagyszüleim neveltek engem.

„Fiatalok voltak a szüleim és szegények, így két hónaposan a nagyszülőkhöz kerültem. Édesanyámtól sokkal később, pár évvel ezelőtt, amikor nagyon beteg lett, akkor tudtam meg, hogy ilyen pici voltam, amikor elkerültem tőlük. A nagypapámhoz ráadásul, mert ő volt nyugdíjas, nagymamám dolgozott. Papa dajkált, etetett, pelenkázott. Majd Szolnokra költöztünk, és imádtam a vidéki életet. A Tisza-partot, a Jászságot, a gyönyörű vidéket” – kezdte elmélyülten Rost Andrea a gyermekkora felidézését. 

Aranykalászos gazdaként belefogott a földművelésbe is Fotó: DFP

Csodás gyerekkor

Vidéken eresztett gyökeret az énekesnő, máig imádja az Alföld illatát.

– A mai napig imádom az Alföld illatát. Olyan érdekes, ezek az illatok mennyire megmaradnak az emberben, nagyom erős kötődést érzek. Ott vagyok boldog! – mesélt tovább Andrea, és egy kedves történettel folytatta:

– Lencsi szemeimmel néztem a televíziót, ahol találkoztam a legnagyobb sztárokkal a táncdalfesztiválokról. Kívülről fújtam a dalaikat…

Egyszer még egy búslakodó katonacsoportot is megnevettettem egy vonatúton

 – nevetett Andrea, aki nem kevés elismeréssel büszkélkedhet: Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 

Anyaként nem követte a saját anyja példáját

Nagymamája halála után, nyolcévesen visszakerült a szüleihez, de a kiskorában történt traumáit csak sokkal később sikerült tisztáznia édesanyjával. Amikor kislányból felnőtt nővé vált, és megtudta, hogy babát vár, nem volt kérdés számára az, hogy mindent meg fog tudni oldani a gyerekekkel is. 

Gondolkodás nélkül vállaltam az anyaságot, és igen, volt olyan, hogy hónapokra jöttek velem egy turnémra, és szállodában laktunk, de ettől ők csodálatos emberek lettek, akik világpolgárok, nyitottak, és több nyelven beszélnek

 – mondta Rosta Andrea, akinek két, már a 30-as éveiket taposó gyermeke született: lánya énekesnő és fotográfus, fia pedig Zürichben él, és az autók szerelmese. 

Az énekművész egyébként újonnan a Magyar Állami Opera vezetői székére pályázik, melynek eredménye egyelőre nem publikus, azonban az igen, hogy tavaly rengeteget kertészkedett, átállt egy egészségesebb életmódra, vett egy kis földet a Balatonon. Aranykalászos gazdaként mandulatermesztésbe kezdett. Rost Andrea azt mondja, teljes harmóniában van az élete…

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás