RETRO RÁDIÓ

Újabb magyar énekesnő mond búcsút a színpadnak





Érzelmes posztban jelentette be a visszavonulását.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2023.03.21.
Módosítva: 2023.03.21.
koncert visszavonulás énekesnő

Nem sokkal azután, hogy Tóth Andi bejelentette visszavonulását, most Marge is elárulta, hogy felhagy az énekléssel

Fotó: Instagram

A rossz döntéseim, a fizikai és lelkiállapotom összességében arra az útra terelt, hogy irányt változtassak

– indokolta elhatározását legfrissebb Instagram-posztjában, amely mellé a Budapest Parkban rendezett utolsó nagy koncertjének képét tette ki 2017-ből. Azóta nem lépett fel nagy közönség előtt, inkább csak keresi a formáját. Boldog, egészséges, kiegyensúlyozott, nyugodt életre törekszik, hogy visszakapja mindazt, amit az előtte lévő 7 évben kivett magából – írta. 

Amikor énekeltem, boldogtalan, elveszett, magányos és kihasznált voltam. Nőként

– teszi hozzá Marge, aki szerint ez azért van, mert a hazai rendezvényszervezők csak férfiakkal kommunikálnak, a női előadók pedig nem segítik egymást. Az énekesnő felkavarónak tartja ezt a helyzetet, ezért női összefogást sürget, nemcsak a zenében, hanem minden fronton. 

 





 





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás