
Tom Cruise titka kiderült: betanult szöveget kellett ismételgetnie filmje érdekében
A világsztár biztosra akart menni.
A színművész elmondta, hogy már csak egyetlen vágya van.
Április 2-án tölti a 82. életévét Körtvélyessy Zsolt. Az évforduló kapcsán a Bors készített interjút a Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló színművésszel.
Csaknem hatvanéves pályafutása után sem tervezi visszavonulását, jelenleg is a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban játszik, mellette önálló estjeivel lép a közönség elé. Mint mondja, a színjátszás az élete, ameddig él, dolgozni akar. Munkája mellett pedig a legnagyobb boldogságot az unokája jelenti. Egyetlen vágya hátralévő életében, hogy a kis Lili még láthassa a színpadon.
Az interjúban azt is elárulta, nemrég egészségügyi beavatkozást végeztek rajta, mint mondja, nem kell nagy bajra gondolni.
Nyaki elzáródásom volt, októberben egy kisebb műtéten estem át. Fölvágták az ereket és kitisztították, pár napot kellett kórházban töltenem. Nagyjából rendben vagyok, majd még egy meglévő szívproblémával kapcsolatos vizsgálatra kell a közeljövőben visszamennem
– mesélte a Borsnak, és azt is elárulta, tovább tudott lépni gyászából, és felesége elvesztése után időközben új párra lelt.
A teljes interjút pénteken olvashatod el a BorsOnline-on!
A világsztár biztosra akart menni.
A legmagasabb szintű fenyegetettségi kategóriába kerültek.
„Hamarosan érkezik a kis nyári csoda” – írta az üzletasszony.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.