
Kendőzetlen őszinteséggel mesélt Körtvélyessy Zsolt életének utolsó kívánságáról
A színművész elmondta, hogy már csak egyetlen vágya van.
A színművész elmondta, hogy már csak egyetlen vágya van.
Interjút adott a Hír TV-nek Tóth Gabi.
A szállítót már rengetegszer megbüntették, ezért már a kocsiján intézett üzenetet a parkolóőröknek. Reméljük, meghallgatták a kérését.
A nő úgy érzi, hogy valamit nagyon elszúrt a gyereknevelés során. Tanácstalanságában közzétette lánya kívánságlistáját.
Egy korábbi interjúban Kóbor János a halálról is beszélt, és ennek kapcsán elmondta, hogyan képzeli el a végső búcsút, s azt is kifejtette, hogy miért.
A színész rengeteg mindenen ment keresztül az elmúlt évek során, a sok nehézség mégsem törte meg, rengeteg terve van.
Boldogan újságolta el a nézőknek a jó hírt az Exatlon Hungary műsorvezetője.
Humenyánszky Jolikának rosszindulatú daganatos megbetegedése miatt naponta változik az állapota.
A gyönyörű színésznő levélírással töltötte a vasárnapot.