Humorával és megjelenésével vette le a lábáról új szerelmét Harsányi Levente

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Metropol

Az 53 éves műsorvezető újra szerelmes. Harsányi Levente hosszú évek óta agglegényéletet él, de most úgy látszik, nem csak egy futó kalandról van szó.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.03.30.
Harsányi Levente új kapcsolat szerelem

Ötven felett úgy tűnik, újra rátalált a szerelem Harsányi Leventére, ugyanis már egy ideje egy nála fiatalabb nővel randevúzgat, ami elmondása szerint kezd komolyra fordulni. Olyan régóta él agglegényként, hogy már-már beletörődött, de mindig hangsúlyozta, hogy magányos és szeretne ismerkedni. Most azonban változik a helyzet.

Fotó:  TV2

Harsányi Levente a Mokka műsorában beszélt szűkszavúan új kapcsolatáról, ahol azt is elmondta, hogy mivel sikerült levennie a lányt a lábáról.

Alacsonyabb és fiatalabb. Ennyit tudok mondani

– kezdte Levente, miközben tálalta az elkészített pestos-garnélás tésztát, amit főzött. A műsorvezető bevallotta, hogy ő rendkívül romantikus alkat, fontos számára a stílus, a megjelenés.

Én ezekből dolgozom, humor, megjelenés és belső identitás

– tette hozzá, majd azt is elmondta, hogy az ismerkedésnél fontos kitétel volt, hogy a választott hölgy alacsonyabb legyen nála.

Ne legyen magasabb, nézzen fel. Egy nőnek mindig fel kell néznie a férfira, az a kérdés, hogy miért

– indokolta meg a sokáig szingli apuka. Leventének határozott véleménye van arról is, hogyha találkozik a nagy Ő-vel, akkor azt lehet érezni.

Ha megvan a másik feled, azt érzed, ha nincs, akkor menni kell tovább

– fogalmazta meg, majd elárulta, most boldognak érzi magát.

A boldogság definíciója nálam az, hogy jelen helyzetben jól érezzem magam, tökmindegy, hogy az mi.

Harsányi Levente jelenleg elégedett az életében, hálás, hogy amit eddig csinált, arra pozitív visszajelzések érkeztek, és a szakma is elismeri őt. A Mokkában megosztotta legújabb felfedezését is, miszerint amikor a napokban ült a teraszán, azon gondolkodott, hogy 50 évesen ott tart, ahol szerette volna, hogy legyen kiskorában.

Levente és gyermekei anyjának kapcsolata 2018-ban futott zátonyra. Fél évre rá újabb kapcsolata lett a műsorvezetőnek, ami nem tartott sokáig, két év után szétmentek. Most újra rátalált a szerelem.

 

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.