Inti betegsége miatt öt nap alatt 15 kilót hízott

Korábban már mi is többször foglalkoztunk a TNT Intijének szívbetegségével, a zenész most elmondta, hogyan érzi magát.



Megosztás
Szerző: N.T.
Létrehozva: 2023.02.23.
szívbetegség műtét zenész kórház

Zuber Krisztián, alias Inti még tavaly szeptemberben került kórházba, annak következtében, hogy kiújult a gyerekkori szívbetegsége. A zenész most a Story magazinnak árult el részleteket arról, hogy hogyan érzi magát, és mi zajlott az elmúlt hónapokban.

Dobrádi Ákos és Inti mai napig koncertezik Fotó: Bánkuti Sándor 

A zenész szerint már gyerekkora óta küzdött szívritmuszavarral, azonban ez soha nem okozott neki problémát a mindennapi életében, egészen egészen tavaly augusztusig. Nyár végén ugyanis arra lett figyelmes, hogy nem kap levegőt, fullad, és pár métert sem tud lesétálni, annyira gyenge.

Ráadásul öt nap alatt 15 kilót híztam, mert mint utólag kiderült, nem tudta kihajtani a szervezetem a testemből a vizet. Végül szeptemberben orvoshoz fordultam. A fulladás miatt azt hittem, hogy tüdőproblémám van, de kiderült, hogy a légzőszervemnek semmi baja, a szívem azonban háromszor akkora, mint kellene

– fejtette ki Inti.

A zenészen több vizsgálatot is elvégeztek, az EKG után pedig közölte vele orvosa, ha nem megy be a sürgősségire, akkor mentővel viteti be. Ekkor kezdtek el bonyolódni a dolgok.

Vagy egy tucat gépre rákötöttek, az MRI például kimutatta, hogy évekkel ezelőtt volt egy szívizomgyulladásom, majd megállapították, hogy a szívritmuszavarom mellett szívelégtelenségem is van, a ketyegőm pedig majdnem felmondta a szolgálatot. Azt mondták, hogy ha megcsinálom a hétvégi koncertet, akkor lehet, hogy óriási bajok lettek volna

– mondta Zuber Krisztián, akit teljesen megrémített a diagnózis, hiszen úgy gondolja, 47 évesen fiatal még ahhoz, hogy búcsúzkodnia kelljen.

Elmondta, hogy két hétig volt kórházban, ahol egyebek mellett katéteres érfestést és sokkolást is végeztek a szívén. A defibrillálás nem hozott eredményt, a pacemaker beültetése viszont már sikeres volt, ennek köszönhetően, ha nem változnak a dolgok, akkor már csak egy műtét vár rá.

Mivel a sokkolás nem sikerült, megpróbálják kiégetni a szívemből azokat az izmokat, amelyek a ritmuszavart okozzák. Nagyon remélem, hogy ezúttal sikerülni fog az operáció, és nem kell többé marokszámra szednem a szívgyógyszereket!

– tette hozzá Inti, akinek kedvese, Sáfrány Emese mentette meg az életét. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás