
Kiderült mire költötte összes pénzét a 17 éves Kylie Jenner
Anyja aggódott, de mindenben támogatta.
A 2021 nyarán kirobbant drogbotrány miatt kellett bíróság elé állnia.
Bombaként robbant a hír 2021 nyarán, hogy Árpa Attilát drogbirtoklással hozták összefüggésbe.

Többeken ütöttek rajta akkor, és többek ellen indult eljárás. A színész-rendező másodrendű vádlottként szerepelt. A Fővárosi Főügyészség az 5 férfival szemben szabadságvesztés büntetést indítványozott, közülük háromra próbaidőre felfüggesztve. Az egyikük Árpa, aki az ügy kirobbanása óta tagadta a bűnösségét. Azt ugyan elismerte, hogy rendszeresen vásárolt és fogyasztott drogot, de azt mondta, ez a múltban történt, illetve azt is közölte a bírósággal, hogy soha nem volt terjesztő.
Nos, a bíróság Árpa Attilát bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kábítószer birtoklása miatt. 1,5 millió forintos büntetéssel sújtották. A kábítószer-terjesztés vádja alól viszont felmentették.
Árpa még az ítélethozatal előtt kijelentette: egész biztosan fellebbezni fog a döntés ellen.
– Bármi is hangzik el a bíróságon, az nagy valószínűséggel nem lesz jogerős. Hacsak fel nem ment a bíró és azt az ügyészség el is fogadja, de a magyar jogrendet ismerve nem ez a bevett szokás.
Ha elítélnek, akkor természetesen csalódott leszek és fellebbezek.

Anyja aggódott, de mindenben támogatta.

Súlyos vádak, családi viszály és egy könyv.

Szandi fia már első ruháját is elkészítette.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.