RETRO RÁDIÓ

Balul sült el a mulatóssztár családi nyaralása: a rendőrségen kötött ki





Sihell Ferry a karneváli hangulat miatt érkezett családjával és barátaikkal Velencébe, de sajnos hamarabb megismerkedtek a helyi hatóságokkal, mint ahogy elvegyülhettek volna a forgatagban.



Megosztás
Szerző: S.M.
Létrehozva: 2023.02.14.
karnevál rendőrség lopás Olaszország

A népszerű mulatós előadó és kis csapata alig érkezett meg a patinás olasz városba, hogy részt vegyenek a karneválon, máris bűncselekmény áldozatává váltak. Sihell Ferry barátai még a szálláshelyig sem jutottak el, amikor észrevették, hogy eltűnt a pénzük, az irataik és a bankkártyáik is. Az áldozatok azonnal a rendőrséghez és a magyar főkonzulhoz fordultak, így a karneváli hangulatból az első nap semmi sem lett, hiszen az idejük nagy része az ügyintézéssel telt. 

A Muzsika TV sztárja a Ripostnak mesélt a történtekről. 

Az incidens nem szegte kedvét a csapatnak Fotó: Facebook

 

„Ilyen szerencsétlen helyzetbe még nem kerültünk”


Sokszor jártunk már itt, tapasztaltak vagyunk a közlekedésben, de ilyen szerencsétlen helyzetbe még nem kerültünk. Csütörtökön délután öt órakor érkeztünk ki, a Rialto hídnál szálltunk ki, majd egyenesen a szállásunk felé indultunk. 

Csupán öt perc sétára volt a hotel, de ez az idő elég volt a zsebtolvajoknak, hogy kiraboljanak minket 

– magyarázta a lapnak Ferry. – A társaság két tagja akkor vette észre, hogy nincsenek meg az irataik és a pénztárcájuk, amikor a recepción kérték a papírokat a bejelentkezéshez – mesélte az előadó.


„Nem egyedi eset a miénk”


A Dallamokon át műsorvezetője barátaival másnap reggel meg sem állt a velencei tiszteletbeli magyar főkonzul irodájáig, ahol segítséget kértek. 

Nagyon kedvesek voltak velünk, de mivel ez csak egy kirendeltség volt, tovább irányítottak minket Milánóba, a főkonzulátusra. Pár óránk volt, hogy odaérjünk, mert 12 óráig volt ügyfélfogadás. Végül eljutottunk, de nem teljesen jártunk sikerrel. Az idő hiányában csak egy ideiglenes igazolványt kaptunk, és visszaküldtek Velencébe minket, a rendőrségen feljelentést kellett tennünk. Valószínűleg nem egyedi eset a miénk, mert öt német nő várakozott ott hasonló problémával, őket is Rialtónál zsebelték ki – mesélte a zenész, aki hozzátette, az események ellenére is igyekezték jól erezni magukat. 


 „A hátizsákokat szorítsák magukhoz”


A megérkezés rossz volt, de a kis csapatunkkal másnap abban egyeztünk meg, magunk mögött hagyjuk a történteket, és igenis jól fogjuk érezni magunkat. Így is volt! Amiért jöttünk, mindenre jutott idő. Rengeteg magyarral találkoztunk. 

Még két hétig tart a karnevál, itt szeretnénk figyelmeztetni az ide látogatókat, legyenek nagyon óvatosak.

 A hátizsákokat szorítsák magukhoz, alaposan zárják le, és ne egy helyen tartsák a pénzüket és az irataikat. Mi is így tettünk, csak sajnos már későn. A zsebeseknek most ez a helyszín egy Kánaán – fűzte hozzá Ferry.


 





 





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás