RETRO RÁDIÓ

Zimány Linda: Még nem vagyok lekésve a családalapításról





A 36 éves modell tudatosan megtervezte az életét és ebben a tervben még bőven belefér, hogy jelenleg is szingli és gyermektelen.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.01.30.
Módosítva: 2023.01.30.
zimány linda család gyermekvállalás szerelem

Zimány Linda nem keresi a szerelmet és nem gondolja, hogy az a bizonyos biológiai óra már eszeveszetten csörög. Vagyis úgy érzi, hogy pontosan ott tart az életében, ahol tartania kell. Építi saját vállalkozását és közben jogászként is dolgozik, vagyis remekül érzi magát a bőrében. Persze vágyik saját családra is és bízik benne, hogy ha eljön az ideje, megtapasztalja majd az anyaság örömeit is. Linda a Bors napilap hétfői számában beszélt minderről.

Zimány Linda a családjától sosem kapta meg azt a bizonyos, kellemetlen kérdést.  Fotó: Nagy Zoltán

 

Az ebédlőasztalnál nem ez a téma


Nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen egy olyan, művelt és elvárások nélküli közegben nevelkedtem, melyben soha nem kerül terítékre olyasmi, hogy bárki szerint hogyan is kéne élnem az életemet. Az ebédlőasztalnál sem a szüleimtől, sem a nagyszüleimtől nem kaptam még meg a jól ismert kérdést: 

Na, Linduskám, hogy állsz a szerelemmel, mikor jön az unoka?

– kezdte lapnak Linda, aki hozzátette, ha a családja nem is forszírozza ezt a témát, az „utca embere” gyakran megállítja, hogy illetlenül faggassa családalapítási terveiről. A modell-jogász ugyanakkor elárulta, pontosan azt az életet éli most, amit már kislányként is elképzelt magának. 

Zimány Linda már vágyik családra... Fotó: Nagy Zoltán


 

„Úgy gondoltam, hogy közel a negyvenhez leszek feleség és anyuka”


A nők nem egyformák és nem gondolkodnak egyformán arról, hogy mikor optimális számukra a családalapítás és gyermekvállalás. Én húszévesen is úgy gondoltam, hogy valamikor, közel a negyvenhez leszek feleség és anyuka. Akkoriban egyszerűen nem éreztem késznek magam erre – folytatta a híresség, aki szerint semmi baj sincs azzal, ha egy nő megfontoltan és tervezetten éli az életét. – Én úgy döntöttem, hogy először karriert építek és bár tudom, hogy sokan vannak, akik szerint ez így nem helyes, de az én cipőmben én járok.

Vagyis csak én dönthetek az életem alakítása felől

magyarázta Linda a Borsnak, majd hozzáfűzte, hogy a karrierje mostanra megteremtette számára azt a stabilitást, ami már lehetővé teszi, hogy egyre többet ábrándozzon a családalapításról és a gyermekvállalásról. 

Zimány Linda nem veri majd nagydobra, ha rátalál az igazi Fotó: Facebook


 

Talán meg sem tudjuk, ha szerelmes lesz

 

Bár Linda azt mondja, jelenleg valóban szingli, éppen a beszélgetés közben hozott egy döntést a témával kapcsolatban. 

Tulajdonképpen miért is kéne nekem bárkinek is elárulnom, hogy van -e változás a magánéletemben vagy nincs? Eleve azt sem értem, miért érez késztetést bárki arra, hogy az élete minden pillanatáról posztot készítsen.

Én inkább megélem és nem megörökítem a pillanatokat.

 Persze használom a közösségi felületeket, de már csak akkor osztok meg egy képet, ha az mond valamit, vagy valóban úgy sikerült, hogy azt érdemes megmutatni. Maradjunk annyiban, hogy én örökre szingli maradok, akkor is, ha nem! – mondta nevetve a Borsnak Zimány Linda. 

 

 

 





 





Ezeket olvastad már?
„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Megszólalt az Omega-botránnyal kapcsolatban Benkő László fia

Megszólalt az Omega-botránnyal kapcsolatban Benkő László fia

„Én ezt nem merném bevállalni” – Horváth Gréta megosztó videót tett ki, Horváth Éva és Kandász Andi is hozzászólt

„Én ezt nem merném bevállalni” – Horváth Gréta megosztó videót tett ki, Horváth Éva és Kandász Andi is hozzászólt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás