RETRO RÁDIÓ

Nem békül a Gáspár család





Hosszú évek óta nem beszél Gáspár Győző a testvérével és az édesapjával. Karácsonykor tettek egy kísérletet a békülésre, de úgy tűnik, mindhiába.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.01.12.
Gáspár Győző család békülés

Karácsonykor a közösségi oldalakat ellepték a közös családi fotók, úgy tűnt, a szeretet ünnepe véget vet a Gáspár családban a viszálynak. Újra egy asztalhoz ült testvérével és édesapjával, mégsem lesz folytatás. A Romantic együttes énekese a Retro Rádió Bochkor című reggeli műsorában elárulta, bár megpróbálták rendbe hozni a dolgokat, nem sikerült.

„Tudom, hogy csúnya erről beszélni, és nehezen mondom ki, de amikor az embert kitagadják, rájön arra, hogy se apja, se testvére, se senkije nincs, azt nehéz feldolgozni. Egymás mellett lakunk, én az elsőben, Zsolti a másodikban, apukám a harmadik házban, és évek óta semmiféle kommunikáció nincs közöttünk” – mesélte Győző.

A Gáspár család hosszú idő után karácsonykor tett egy kísérletet a békülésre, Győző mégis úgy érzi, a múltat nem lehet helyrehozni.

Már nem is akarom. Próbáltunk közelíteni, de minek, ilyen az élet.

Gáspár Győző
Évekig még csak szóba sem állt testvérével és édesapjával Fotó: Life TV

A 49 éves énekes arról is mesélt, a pánikbetegségében és depressziója kialakulásában a családi nehézségek is jelentős szerepet játszottak.

Gyerekként tele voltam sérülésekkel, fájdalommal. 

„Nem tagadom, múlt év ilyenkor lettem öngyilkos, majd bekerültem az intézetbe. Semmi nem érdekelt. Az a baj, hogy amikor meggyógyulok, amikor már jobban vagyok, és azt írja ki a telefonom, hogy apu, akkor az egész felépülési folyamat összedől” – fűzte hozzá.





 





Ezeket olvastad már?
Tombol a szerelem: Balogh Edina és Szabó Simon forró csókkal koronázták meg a naplementét – Fotó

Tombol a szerelem: Balogh Edina és Szabó Simon forró csókkal koronázták meg a naplementét – Fotó

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás