
Kitálalt Dopeman, ezt gondolja most Majkáról és Curtisről
Curtis és Dopeman egy közös dal készítésére adta a fejét.
Régi barátság fűzi egymáshoz Curtist és Dopemant, akik most egy közös dal készítésére adták a fejüket. A dolog pikantériája, hogy korábban mindketten összebalhéztak már kollégájukkal, Majkával. Dopeman a Ripostnak elmondta, vajon az új dal egy szövetkezés első lépcsőfoka-e riválisuk ellen.
Nem lesz itt rapháború, csak egy dal… Nem szövetkezünk Curtisszel Majka ellen.
Nincs semmiféle szövetkezés, és nincs bennem semmilyen indulat sem Majkával szemben. Már nem hurcolok magammal haragot, elengedtem. Követem a Majesz pályafutását, úgy, ahogyan Curtisét is, hiszen jó barátságot ápolunk, mióta Atival ismerjük egymást. Emlékszem, kilenc évesen, kisgyerekként még a nyakamban is ült…! – szögezte le a lapnak Dopeman.
Új lemezen dolgozom éppen, erre kerül majd ez is fel
– mesélte Dopeman. Hozzátette, hogy Curtis stílusa, ami a klasszikus rap, passzolni fog az övéhez.
Mint ismert, Majka és Curtis tavaly nyáron véglegesen amellett döntött, hogy külön folytatják útjukat. Dopeman és az ózdi rapper kapcsolata pedig anno egy valóságshow-ban indult, később azonban olyan szinten megromlott, hogy nem csupán keményen üzengettek egymásnak a sajtón keresztül, de egy szórakozóhelyen egymásnak is estek.
Top hírek


Megható posztban ünnepli Szigligeti Ivett kislánya szülinapját - Dudás Mikiről sem feledkeztek meg
Az édesanya elhunyt férjéről is megemlékezett.

„Csak egy mozdulat, és eltűnnek a karikák” – Anne Hathaway elárulta a trükköt, amivel mindenki frissebbnek tűnik az Oscaron!
Anne Hathaway lerántotta a leplet ragyogásának a titkáról.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre