Balesetet szenvedett Peter Srámek, több százezer forintra rúg a kár





Szétrobbant kerék, leszakadt lökhárító látványa fogadta Peter Srámeket, miután egy szabálytalanul kanyarodó autóval összeütközött, a kár óriási. A gépjármű különös jelentőséggel bír számára, mert korábban Zámbó Jimmy tulajdonában állt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.01.20.
Peter Sramek baleset

Peter Srámek a napokban szenvedett balesetet. Egy szabálytalanul közlekedő autó hajtott a kocsijába. A szlovákiai származású énekes a Borsnak mesélt a történtekről.

Hétfőn épp vásárlásból hazafelé tartottam a főúton, majd egy csattanásra lettem figyelmes. 

"A bal oldalról figyelmetlenül kanyarodott ki egy autó, és belém jött. A gumi szétrobbant, leszakadt a lökhárító és a sárvédő behorpadt. Nem sérültem meg, viszont a károm óriási, több száz ezer forintba fog kerülni a javítás" – kezdte az énekes, akinek autószerelő barátja sietett a segítségére. A gépjárműt el kellett szállítani, jelenleg már folyik az ügyintézés, mert mielőbb szeretné, ha elkészülne kocsija.

Peter Srámek autója
Az autóban több százezer forint anyagi kár keletkezett. Fotó: Peter Srámek

A történet legérdekesebb momentuma, hogy nem más autóról van szó, hanem Zámbó Jimmy kocsijáról, amit még 1999-ben vásárolt meg. Petert az utóbbi időben rengeteg támadás érte, mégpedig A Király című film miatt, melyben ő énekli a legendás énekes dalait. De ha nem ezért, akkor másért kötnek bele, nemrég pont az érintett kocsi miatt. A tehetséges énekes az egyik klipjének forgatásához használta az érintett autót, amiért ismét kapot hideget-meleget. Nem érti, mi lehet a probléma, ugyanis jogszerűen jutott a kocsihoz, ami valóban Krisztián öröksége volt, de sok évvel ezelőtt eladta.

Folyamatosan azt hallom vissza, hogy olyan akarok lenni, mint Zámbó Jimmy volt. De ez nem igaz. 

"Az, hogy az ő kocsijával járok, egy dolog, és megtiszteltetés. Amikor a Mercedes eladó vált, örültem, hogy hozzájuthatok. Krisztián szóvá tette, hogy ez az ő öröksége volt, viszont azt nem teszi hozzá, hogy tíz évvel ezelőtt eladta, abban a pillanatban pedig minden joga megszűnt. A papírokból kiderül, én már a tizedik tulajdonos vagyok, és két éve van nálam" – panaszolta a Borsnak Peter.

Peter Srámek
Peter relikviaként tekint az autójára, ami korábban Zámbó Jimmy tulajdonában állt. Fotó: Peter Srámek

 





 





Ezeket olvastad már?
Felgyújtották Tilli Mariannt

Felgyújtották Tilli Mariannt

Megszakad a szív: így ünnepelte Nótár Mary az anyák napját

Megszakad a szív: így ünnepelte Nótár Mary az anyák napját

Elképesztő, mire képes Csuti a kislányáért!

Elképesztő, mire képes Csuti a kislányáért!

Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás