RETRO RÁDIÓ

Kökény Dani nem kíváncsi anyukájára





A középiskolás fiú nagyon mélyről indult, és nagyon magasra repítheti a mostani diadala. Igyekszik ugyanaz a srác maradni, aki a verseny előtt volt.



Megosztás
Szerző:
2022.12.28. 11:00
siker anya felbukkanás

Az ifjú énekes nehéz körülmények között él, a  nagyszülei nevelték fel – lesz helye a tízmilliós főnyereménynek. Dani tinédzser létére is felelősségteljesen gondolkodik, így nem herdálja el a kapott pénzt.

Elsősorban a családomnak akarok segíteni, hosszú távra szeretnék olyan otthont biztosítani, ami megfelelő lesz mindannyiunk számára. Utána kell, hogy jusson a zenei képzéseimre és a karrierem építésére is, például lemezkiadásra. 2023-ban sorra jelentetem meg az új dalaimat, idővel mindegyikhez videoklipet is készítünk, és persze fellépéseket is tervezek

 – mesélt a terveiről Dani a szerdán megjelent Hot! magazinnak.

Dani egyéves volt, amikor az anyja elhagyta és Svájcba költözött. Az asszony most, a fia sikereit látva megkereste a nagymamát, majd Danit is.

 

Már nem kívánom felvenni a kapcsolatot anyukámmal, túl későinek tartom ezt a megkeresést. Megköszöntem a gratulációját, de nem beszéltünk ennél sokkal többet. Akik mellettem álltak korábban, és kitartottak mellettem, ők azok, akik igazán szeretnek, és én is azokra támaszkodom, őket tisztelem. Mindenki maradjon azon a polcon, ahol eddig is volt.

 


 





 





Ezeket olvastad már?
Hatalmas a boldogság: nagymama lesz a 40 éves sorozatsztár

Hatalmas a boldogság: nagymama lesz a 40 éves sorozatsztár

Nem nyitott ajtót, holtan találtak rá lakásán a 49 éves hírességre

Nem nyitott ajtót, holtan találtak rá lakásán a 49 éves hírességre

Infarktusa után ismét rosszul lett az MC Hawer és a Tekknő sztárja

Infarktusa után ismét rosszul lett az MC Hawer és a Tekknő sztárja

Váratlan tragédia: Összeomlott a gyásztól a magyar énekesnő

Váratlan tragédia: Összeomlott a gyásztól a magyar énekesnő

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás