
Tóth Andi végre megszólalt: „Ezért bántanak ennyien” – Videó!
Az énekesnőről az elmúlt időszakban rengeteg találgatás kapott szárnyra, most elmondta a véleményét a helyzetéről és a kritikusairól.
Tóth Andi neve 15 éves kora óta a köztudatban van, elsőként az X-faktor színpadán mutatta meg énektudását, azután pedig már nem volt megállás, felépítette karrierjét Magyarországon. Véleménye szerint sokan nem tudják elfogadni vele kapcsolatban, hogy ő egy őszinte, erős nő, aki nem törődik vele, hogy mit gondolnak a kinézetéről, vagy éppen a beszédstílusáról, amiért sok kritikát kap.

Az interjú során Lékai-Kiss Ramónával beszélgetett Tóth Andi
„Rájöttem, hogy milyen a való élet. Rákényszerültem arra, hogy felnőljek, már holnapra. Onnantól kezdve, hogy talpraesettebb voltam, az már nem tetszett a szakmabeli embereknek sem, sem a körülöttem lévő embereknek, és mivel ezt látta a köznép, ez sem tetszett nekik annyira” – magyarázta Andi, aki azt is tudja, miért is annyira megosztó:„Ezen sokat gondolkoztam, talán azért, mert erős karakter vagyok, és nem sok ilyet ismerek. Sose tudtam magam megjátszani, kimondom, amit gondolok, úgy öltözöm, amit érzek, azt énekelek, amit szeretnék, olyan kifejezéseket használok, amiket szeretnék, és ez nem feltétlenül szimpatikus sok embernek” – tette hozzá az énekesnő Lékai-Kiss Ramónának. Az énekesnő elárulta, hogy kapcsolatát Marics Petivel, illetve a közeli barátaival való magánéletét nem feltétlen szeretné kiteregetni a média számára, ezért tűnhet úgy, mintha kerülné a nyilvánosságot. Ráadásul most egy új sorozatban fog szerepelni komolyabb szerepben, és régóta vágyott már rá, hogy kipróbálhassa magát színésznőként is.
A teljes interjút itt tudjátok megtekinteni:
Top hírek


Ilyen szexi talán még sosem volt a kukkolós Sydney Sweeney
Láttál már ilyen rafinált dekoltázst?

Kovács Áron őszintén vallott A Nagy Duett versenyzőiről: „Mindenkivel kapcsolatban voltak előítéleteim”
A tévés négy adás után érkezett meg igazán a show-ba.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre