
Nicole Scherzinger áttetsző miniruhában randizott Párizsban
Az énekesnő romantikus estét töltött a francia fővárosban.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolFélrediagnosztizálták, majd kiderült, hogy komoly betegsége van a világhírű színésznőnek.
Sharon Stone hamarosan egy komoly műtéten eshet át, mivel az orvosok daganatot találtak a testében. Az esetről maga a színésznő számolt be az Instagramon – írja a People.
Ám hamarosan komoly fájdalmak kezdtek kialakulni, ezután ismét orvoshoz ment. Ekkor derült ki, hogy egy nagyméretű fibróma van a testében. A daganat eltávolítása után a 64 éves nőre többhetes lábadozás várhat. A színésznő szerint az esete ismét megmutatta azt, hogy érdemes felkeresni több orvost is.

A közösségi médiában közzétett bejegyzésében ugyanakkor azt nem árulta el, hogy eredetileg milyen diagnózist kapott, és azt sem, hogy milyen volt az általa helytelennek nevezett eljárás, amivel először megpróbálták meggyógyítani.
Mint ahogyan a portál megjegyzi, nem ez az első alkalom, hogy a dívát meg kelljen műteni, 2001-ben egy jóindulatú daganat miatt volt kénytelen kés alá feküdni.

Az énekesnő romantikus estét töltött a francia fővárosban.

Titokban ment férjhez a Bridgerton sztárja.

Az énekesnő nem akar úgy kinézni, mint tíz éve.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.