Megrázó történet: meghalt kamaszfiútól származik a híres dalszöveg

A Petőfi Kulturális Ügynökség Magyar Kultúra Podcastok sorában A dal a miénk címmel indított új sorozatot. Ebben arra vállalkoznak, hogy a rendszerváltástól napjainkig a legnagyobb dalok keletkezéstörténtét mutassák be. A podcast házasszonya Péczeli Dóri, az első részben pedig Cseh Tamás Csönded vagyok című ikonikus dalának történetét mutatják be. Bereményi Géza a podcastban megdöbbentő titkokat árult el.

„Csak csönd neked”

„Kaptam egyszer valamelyik lakhelyemre Pesten egy borítékot, és abban volt egy féloldalas levél meg egy másik papír. Egy házaspár nevében írták: »Üdvözöm, mi X. Y. szülei vagyunk – a nevére már nem emlékszem – és a mi fiunk 17 éves korában meghalt, és a halála előtt arra kért minket, hogy ezt a papírt juttassuk el önnek«. A papíron ezt állt: »Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked./Vártál ha magadról szép éneket,/Dicsérő éneked én nem leszek,/Mi más is lehetnék: csak csönd neked.«”

Kinek szól az üzenet?

„Se aláírás, se semmi. A szülők azért küldték ilyen későn, mert fél évbe telt, mire a megtudták a címemet… Nem írták, hogy a többi a maga dolga, de lehetett érezni, hogy ezt ők sem értik. Én magam azt se tudtam, hogy ez a négy vagy öt sor nekem szólt, nekem üzente? Ez volt az első gondolatom, utána több is eszembe jutott. Egy volt biztos: hogy ezt rám bízta, ő nekem küldte el, mit tudnék én kezdeni vele” – mesélte Bereményi Géza.

Cseh Tamás kapta

„Rájöttem, hogy egy dalnak lehetne az első versszaka. Könnyű volt folytatnom mert megadta a ritmust. Azt gondoltam, hogy az a megbízatás, hogy folytassam. Kedvem is támadt hozzá, és rögtön eszembe is jutott a folytatás, mert nemcsak a ritmust adta meg, hanem a szöveget is lehetett folytatni mindjárt, úgyhogy folytattam. Mikor legközelebb találkoztunk Tamással, odaadtam neki, hogy ez a dalszöveg. Nem akartam megmondani, hogy mivel kapcsolatos, meg hogyan, hiszen nekem küldték, ez nem az ő dolga volt. Valahogy Tamásnak szintén olyan a ritmusa meg a rímképe, hogy azonnal szerzett egy dallamot rá, s betette a többi közé…” – elevenítette fel Bereményi Géza a régi történetet.