A két celeb a partnereikkel közösen szerepelnek a TV2 új sorozatában, a Párharcban, ahol konfliktusból nem lesz hiány.
Hétfőn kezdetét veszi a csatorna új páros realityje, ahol extrém feladatok során kell majd bizonyítania a szerelmeseknek, hogy mennyit bír el a kapcsolatuk. A versenyzők között két olyan pár is található, akiknek már volt összeszólalkozásuk a műsort megelőzően.
Néhány hónappal korábban Kulcsár Edina, kedvese Varga Márk „G.w.M” segítségével egy zeneszámot készített, amelyben a korábbi szépségkirálynő énekelt. Ezt a zeneszámot Varga Viktor újságírói kérdésre adott válaszában kritizálta. Azonban most elakarta ásni a csatabárdot Edinával és G.w.M-vel.
„Amikor énekesnő lettél, és megcsináltátok a dalodat, akkor elkezdtek engem hívogatni az újságírók, én meg éppen egy nagy melóban voltam. Addig hívogattak, hogy az egyiknek felvettem és (...) lesz*roztam idegességemben a dalodat. Ez történt. Úgyhogy most annyit akarok mondani, én nem akartam ebbe beleszólni, mert nekem mindegy, mit csinálsz” - kezdte el a jobbját nyújtani az énekes.
Azonban arra nem számított, hogy a vita ennyivel nem lesz megoldva. G.w.M ugyanis rámutatott, hogy ő egy bocsánatkérést is szeretne hallani, erre pedig begurult Varga Viktor és rákontrázott korábbi kijelentésére.
„Tudod miért nem fogok elnézést kérni? Mert valójában tényleg szar” - utalt Kulcsár Edina „Egyetlen szó” című dalára az előadó.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre