RETRO RÁDIÓ

Palik László rájött, hogy tud segíteni





Az ukrán háború kitörésével emberek milliói kényszerültek elhagyni otthonukat. A már külföldön élő ukránok segítik menekülő társaikat, Banera Erika például egy percig sem habozott, mikor felkérték az első ukrán nyelvű menekülteknek szóló rádió műsorvezetőjének Budapesten.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.08.
Összefogás

Az orosz–ukrán háború miatt még mindig emberek tömegei kénytelenek elhagyni hazájukat, szeretteiket. Sokan minden terv nélkül vágnak neki a nagyvilágnak egy biztonságosabb élet reményében. Egy új magyar kezdeményezésnek köszönhetően elindult egy rádió, ahol ukránok gyűjtenek össze fontos információkat menekült honfitársaik számára, hogy megkönnyítsék a tájékozódást az idegen országokban és az esetleges letelepedést, de a gyerekek oktatását illetően is kaphatnak tanácsokat. Maga a rádió nem foglalkozik a háború történéseivel, hanem kizárólag a menekülteket segítő információkat sugároz, és természetesen zenét.

„Nagyon-nagyon nehezen viseltük a háború kitörését”

Az ukrán nyelven elérhető HelpU Radio 10 fős ukrán stábbal működik, akik közül vannak menekültek és olyanok is, akik már korábban, a háború kitörése előtt hazánkba jöttek. Banera Erika tolmácsként dolgozott Magyarországon, a háború kitörése után azonnal menekülő honfitársai segítségére sietett, mostantól pedig a rádióban is dolgozik. Szülei és testvérei még mindig Ukrajnában vannak.

– Négy éve élünk Magyarországon, nem most érkeztünk, de a testvéreink és a szüleim is otthon vannak. Magyarországról is nagyon-nagyon nehezen viseltük a háború kitörését, nem is tudtunk hazamenni hozzájuk – kezdte lapunknak Banera Erika, aki a HelpU Radio szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozik ukrán férjével együtt. – Nem tudunk találkozni a szeretteinkkel, de örülünk, hogy ez a rádió elindult és ilyenképpen is segíthetjük az otthon maradottakat. Nem volt kérdés, hogy elfogadjam a felkérést. Ezelőtt tolmácsként dolgoztam, de egyből ott is hagytam, és belevágtunk ebbe, hogy itt próbáljunk segíteni. Amikor az állomásokra érkeztek a menekültek, oda is kimentünk, és ahogy csak tudtunk, segítettünk – mesélte Erika.

Banera Erika is a rádióban dolgozik – Fotó: Metropol/Szabolcs László

„Nagyságrendileg egy Magyarországnyi nő és gyermek kel útra a világban”

A HelpU Radio ötlete Palik László fejéből pattant ki, aki a csapatával meg is valósította. A rádiót egy okostelefonra letölthető applikáción keresztül lehet elérni.

– Autóban ültem, egy dugóban, hallgattam a rádiót, és elhangzott, hogy már több mint 5 millió ember elhagyta Ukrajnát, mára ez a szám 7 és fél millió lett és egyes becslések azt vetítik előre, év végéig 10 millió lesz, akiknek túlnyomó többsége nő és gyermek. Nagyságrendileg egy Magyarországnyi nő és gyermek kel útra a világban. Valószínűleg pénz, információ és helyismeret nélkül, hogy az életüket mentsék – kezdte Palik László, a Palikék Világa by Manna műsorvezetője. – Úgy gondoltam, hogy mi úgy tudnánk a legjobban segíteni a bajban, ha azt csinálnánk, amihez valójában valamennyit konyítunk: információt szolgáltatnánk, amivel megkönnyíthetjük az életüket. Az okostelefonok világában könnyedén letölthetünk egy applikációt és bármerre vet valakit a sorsa, akkor elő tudja venni ezt az eszközt és információhoz juthat – részletezte Palik.

Palik László fejéből pattant ki az ukrán rádió ötlete – Fotó: Metropol/Szabolcs László

„Egy új médiumot hoztunk létre”

– Szinte észre sem vettük, hogy – szerényen fogalmazva – egy Európai, de ha reálisan nézzük, akkor a világ számára egy új médiumot hoztunk létre, hiszen a világ minden tájáról lehet ezt a rádiót hallgatni. Mi bízunk benne, hogy ez a rádió minél több olyan emberhez fog eljutni, akiknek segítséget fog jelenteni – összegezte Enyedi András, a Manna Vision Kft ügyvezetője.

 

 





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás