
Nicole Scherzinger áttetsző miniruhában randizott Párizsban
Az énekesnő romantikus estét töltött a francia fővárosban.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolSzabó András „Csuti” őszintén fogalmazott felesége, Kulcsár Edina és párja, G.w.M első közös gyerekének a nevét illetően. A Hot! magazin megtudta, miért nem váltak még el az egykori szerelmesek.
Érdekes jogi helyzetet teremtett a tény, hogy Kulcsár Edina és hat évvel fiatalabb kedvese szülői örömök elé néznek. A magyar jog ugyanis egyértelműen rendelkezik arról, hogy kit tekint egy gyermek apjának, ha az anyuka házas. Márpedig az egykori szépségkirálynő és volt párja, Szabó András „Csuti” válását még nem mondták ki, vagyis a dolgok jelen állása szerint Edina és G.w.M első közös gyermeke Szabó vezetéknévvel lesz anyakönyvezve, ha nem sikerül sürgősen pontot tenni a házasság végére.

„A Márkkal közös gyermekük biztos nem fogja az én családnevemet viselni!” – szögezte le Csuti. Az üzletember hozzátette: ő is azt szeretné, hogy hivatalosan is szétváljanak az útjaik, hogy tiszta lappal építse mindenki a saját jövőjét – olvasható a Hot! magazin szerdai számában.
„Csuti korábban is mindent megtett annak érdekében, hogy a gyerekei a lehető legkevesebb változást érzékeljék. A vagyonelosztásról, az anyagiakról már megegyeztek, így csak formaságok vannak hátra” – mondta Hot!-nak egy neve elhallgatását kérő ismerős.

Az énekesnő romantikus estét töltött a francia fővárosban.

Titokban ment férjhez a Bridgerton sztárja.

Az énekesnő nem akar úgy kinézni, mint tíz éve.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.