
Van rajta bugyi? Kigombolt nadrágban, mellét fogva fotózták a Dancing With The Stars bombázóját
Sosem volt még ennyire bevállalós Sebesi Daniella!
Az énekesnő otthonát már korábban is „meglátogatta” kéretlenül néhány rajongója, most a rendőrségnek kellett cselekednie.
Vasárnap hajnalban egy fanatikus rajongó átmászott Selena Gomez énekesnő otthonának kerítésén, és személyesen akart találkozni álmai nőjével, azonban szerencsére a sztár testőrsége időben észlelte és elkapta a férfit – számolt be róla a TMZ.

A védelmi erők értesítették a rendőröket, akik intézkedtek a férfi ellen, aki a saját bevallása szerint csak azért mászott be hajnali 1 órakor Selena házába, hogy személyesen beszélhessen a sztárral. Néhány héttel korábban pedig egy ennél is durvább eset történt, szintén egy rajongója az énekesnő nevét felírta vérvörös tintával egy matracra, majd felgyújtotta azt, Selena ablakával szemben. Mind a két személyt elkapták a testőrök, és szerencsére egyik esetnél sem tartózkodott otthon az énekesnő, akinek traumatikus élményt okozhatna megtapasztalni egy-egy bolonddal való találkozást. A kerítésen beugró férfi ellen birtokháborításért megindult az eljárás, a matracos férfi ellen még a hölgy ügyvédei tervezik a jogi lépéseket.
Selena Gomez fiatal korában több tinifilmben és sorozatban is megmutatta, hogy nemcsak énekesnőként tehetséges hanem a vásznon is, most pedig a streamer csatornákra érkezik a „Csak gyilkosságok az épületben” című sorozatának második évada, amiben Steve Martinnal fog játszani.

Sosem volt még ennyire bevállalós Sebesi Daniella!

Sanya és Rita újra együtt mutatkoztak egy buliban.

Az Ázsia Expressz győztese kihasználta a tavaszi jó időt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.