RETRO RÁDIÓ

„Érthető, hogy miért alakult így a helyzet” – Curtis barátja megszólalt a történtekről





Bármennyire is ki akart lábalni a függőségéből Curtis, a hétvégi botrány és a valóban véglegesnek tűnő szakítás Majkával egyértelművé tette, hogy nem sikerült.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.11.
összeomlás

Miután Curtis annyira kiütötte magát hétvégén, hogy Majkával közös koncertjükre már el sem tudott menni hétvégén, mindenki azt találgatja, mi vezetett ahhoz, hogy a rapper újra a drogokhoz nyúlt. Többen megszólaltak ezzel kapcsolatban, többek között a Majka és a Ők zenekar volt énekesnője, Kollányi Zsuzsi is, aki azt állította, nem lepte meg őt ami történt, szerinte „benne volt a pakliban”.

„Egyre csak ment lefelé a lejtőn”

A Blikknek ezúttal egy nevének elhallgatását kérő közeli barát nyilatkozott Curtis állapotáról és arról, miért nem tudta letenni a tiltott szereket annak ellenére, hogy többek között ezzel a Majkával közös munkát is kockára tette.

A lap információi szerint a rapper és zenésztársai jó ideje próbálták meggyőzni Curtist: ismét rossz irányba halad és a lejtőn egyre nehezebb a megállás.

„Az utóbbi időben már sejthető volt, hogy Curtis elindult a lejtőn. A se veled, se nélküled kapcsolata Barna Judittal megviselte, és a testvére körüli botrányok is. Sokan próbáltak Atinak segíteni, de amíg maga nem látja be, hogy baj van, addig minden hiába. Majka többször leült vele beszélni, hogy ez így nem lesz jó, és bár Ati mindig megígérte, hogy megváltozik, számíthat rá, elvégzi rendesen a munkáját, sajnos egyre csak ment lefelé a lejtőn, így érhető, hogy miért alakult így megint a helyzet” – mondta el az ismerős.

Majka úgy döntött, most már tényleg nem ad újabb esélyt Curtisnek, és nem áll többet színpadra vele Fotó: Metropol/Markovics Gábor

A rokonok találták meg teljesen kiütve

Majka és Curtis megállás nélkül koncertezik, hétvégén is több állomáson lépnek fel, azonban péntek este Villányban Majka Curtis nélkül állt színpadra.

Mint kiderült, Széki Attila nem ment el a zenekari találkozóhelyre, ahonnan a csapat turnébusszal indult volna. Egy rövid várakozás után Majkáék telefonon hívták Attilát, aki nem volt elérhető. Próbálták a barátait hívni, hogy talán ők tudják, hogy merre jár a rapper, de miután senki nem tudott választ adni, Majorosék értesítették Curtis rokonait, akik végül az otthonában találták meg olyan állapotban, ami teljességgel lehetetlenné tette, hogy színpadra lépjen.

 





Ezeket olvastad már?
Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Gyászol Azahriah

Gyászol Azahriah

Felismered még a Dallas Samantháját? Így néznek ki ma a sorozat szereplői

Felismered még a Dallas Samantháját? Így néznek ki ma a sorozat szereplői

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás