
„Az igen” - Király-Virág Anita fürdőruhás fotója mellett Curtis felesége sem tudott elmenni szó nélkül
Egy jakuzzi szélén élvezte a tavaszi napsütés.
Vajon hova fut ki egy kapcsolat akkor, amikor körülöttünk felborul a világ? Bereczki Zoltánnak megnyugtató válasza van erre a nyomasztó kérdésre.
Feleségével való kapcsolatáról és a munka-magánélet egyensúlyáról beszélt a Mokkában Bereczki Zoltán. A színész, énekes már az elején érezte: egymás mellett a helyük feleségével, de persze eleinte náluk is voltak kérdőjelek.
„Vajon hova fut ki egy kapcsolat akkor, amikor körülöttünk felborul a világ?” Tette fel a kérdést a művész, akit elbizonytalanított a pandémia okozta ismeretlen helyzet és felkavart a bezártság. Az persze nem kérdés, hogy kedvesével egymásnak lettek teremtve, ezt igazolják az évek és közös gyermekük is. Bereczki Zoltán hozzátette, a gyermekvállalás is egy új szerepkört jelentett számukra, amiben sikeresen helyt álltak.
Munkája mellett is bőven jut ideje a családjára. Erre az évadra véget ért a műsorvezetés és kevés színházi előadás várja, a koncertezés élvez prioritást karrierje terén. Mint mondta, ez benne van a mindennapjaikban, hogy hétvégente eljár fellépni, de a hét többi részében családja rendelkezésére áll. A nyári tervekről azt nyilatkozta, hogy hosszabb nyaralást most nem terveznek, de Balatonhoz biztosan ellátogatnak. Szerencsésnek mondhatják magukat, van ugyanis egy nagy kertjük, ott töltik most életük legnagyobb részét.

Egy jakuzzi szélén élvezte a tavaszi napsütés.

Baby Gabi 2013-ban mondta ki párjának a boldogító igent.

Másra terelte a fókuszt a felvágás helyett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.